Bűnügy
Csecsemőkkel kereskedő bűnbandát számoltak fel Nigériában
A fiatal nők többségét munkalehetősséggel csábították az ország szegény keleti feléből Lagosba, ahol azután elrabolták és teherbe ejtették őket.
2019.10.01 19:29MTICsecsemőkkel kereskedő bandát számoltak fel Nigériában, a rendőrség 19 terhes nőt és négy újszülöttet mentett ki az emberkereskedelem szokatlan formájával üzérkedő bűnözők kezéből - közölte Bala Elkana, helyi rendőrségi szóvivő kedden.
A fiatal nők többségét munkalehetősséggel csábították az ország szegény keleti feléből Lagosba, ahol azután elrabolták és teherbe ejtették őket, hogy a csecsemőket később 1100 eurónak (363 ezer forint) megfelelő összegért eladják az őket örökbe fogadni szándékozóknak.
A banda két női tagját őrizetbe vették.
Az egyik fogva tartott nő egy helyi televízió műsorában elmondta, hogy az emberkereskedők szigorúan megtiltották neki a külvilággal történő érintkezést.
Egy másik áldozat pedig arról számolt be, hogy csecsemőjét rögtön a szülést követően elvették tőle. Hozzátette: gyermekét sosem látta többé.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


