Ausztria
Letartóztatták Strache egykori testőrét
Letartóztatták keddre virradó éjszaka Heinz-Christian Strache egykori szabadságpárti (FPÖ) elnök és alkancellár volt testőrét.
2019.09.24 19:14MTISajtóhírek szerint a testőrt zsarolással vádolják. Strache és a férfi között 2013-ban súlyos nézeteltérésre került sor; mire az bosszút forralt, és terhelő anyagokat kezdett gyűjteni Strache és a Szabadságpárt más politikusai ellen. A rendelkezésre álló információk szerint az évek során több száz számlát, nyugtát gyűjtött, majd ezekről másolatokat készített.
Heinz-Christian Strache a bécsi FPÖ vezetőjeként saját kiadási folyószámlával rendelkezett; a politikus a kiadásaira a párttól havonta tízezer euró támogatást kapott. 2014 és 2018 között a gyanú szerint magánjellegű kiadásokat is elszámolt; a testőr az erre vonatkozó állítólagos bizonyítékokat pénzért ajánlotta fel hivataloknak és különböző médiumoknak. Választ azonban nem kapott, így merülhetett fel az Ibiza-videó forgatásának ötlete. Fennáll a gyanúja annak, hogy a testőr 2015-ben kapcsolatban állt azzal a bécsi ügyvéddel, akit az Ibiza-videó mozgatórugójának tartanak.
A Szabadságpárt bécsi szervezete kedden egyhangúlag döntött a volt testőr pártból való kizárásáról.
Az ügyészség bűncselekmény gyanújával indított nyomozást, a névtelen feljelentéseket is kivizsgálják majd. Az ügy részleteit azonban - a folyamatban lévő nyomozásra hivatkozással - hivatalosan nem erősítették meg.
Az FPÖ elnöke, Norbert Hofer a Facebookon közzétett videójában "a demokrácia elleni támadásról" beszél. A politikus szerint az Ibiza-videó és a jelenlegi ügy mögött is egy bűnszervezet áll.
Az Ibiza-videó néven ismertté vált felvételt májusban két német lap hozta nyilvánosságra. Az akkori alkancellár, Heinz-Christian Strache, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) akkori elnöke és Johann Gudenus, a párt akkori frakcióvezetője látható a felvételen, amint egy - magát egy orosz oligarcha unokahúgának kiadó - nővel tárgyalnak. Strache a nőnek párt- és médiatámogatásért cserébe zsíros állami megbízásokat ígért.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:57 Két megvadult kutya 34 állatot pusztított el - a rendőrök sem tudták hová vinni őket
- 8:56 Hat kölyökkutyából négy elpusztult - rendőrökkel érkeztek az állatvédők Pilisen
- 6:45 Horror - Gyerekek szeme láttára gázoltak át egy sérült kiscicán Tárnokon
- 18:28 Borulhat a bili a Schadl-Völner-ügyben: vallomást tehet a volt főügyész
- 16:10 Pócs János lehányingerezte magát az Országgyűlésben
- 14:09 Meghalt a hatéves Kristóf, akiért egy egész város összefogott
- 12:53 Fordulat a kárpátaljai magyar oktatás ügyében: új törvényt fogadott el Ukrajna
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


