Bűnügy
Tavaly kapott menekültstátuszt Franciaországban a lyoni késelő
Egy embert megölt és többeket megsebesített az afgán férfi.
2019.09.02 16:27MTIA két nappal ezelőtt egy áldozatot és nyolc sebesültet követelő lyoni késelés feltételezett afgán elkövetője 2018-ban kapott menekültstátuszt Franciaországban "kiegészítő védelmi jogállás" címen - közölte hétfőn a francia bevándorlási és integrációs hivatal (OFII). A helyi ügyészség hétfő este emberölés és emberölési kísérlet miatt indított a gyanúsított ellen eljárást.
A 2020. január 31-ig érvényes, de meghosszabbítható ideiglenes franciaországi tartózkodási engedéllyel rendelkező menekült jelentős mennyiségű kannabiszt fogyasztott a támadás előtt, amely során agyonszúrt egy 19 éves férfit és további nyolc embert megsebesített a Lyon melletti Villeurbanne buszpályaudvarán.
A vizsgálat a továbbiakban az indítékait illetően továbbra is zavaros elkövető nehezen meghatározható profiljára koncentrál. A büntetlen előéletű afgán az elmúlt évtizedben Európa különböző országaiban bolyongott, mielőtt tavaly ideiglenes menekültstátuszt kapott Franciaországban, ahol 2009-ben járt először, majd 2014-ben feltűnt Olaszországban, ahonnan 2015-ben Németországba, majd egy évvel később Norvégiába ment.
A feltételezett elkövető az OFII adatai szerint 2016-ban egyedül tért vissza Franciaországba, és 2018 májusban kapta meg az úgynevezett kiegészítő védelmi jogállást. Ebben a dokumentumban az szerepel, hogy 1986-ban született.
A kiegészítő védelmi jogállást olyan személy kaphatja meg a francia hatóságok szerint, akit a helyzete nem jogosít fel a menekültként való elismerésre, ugyanakkor léteznek olyan komoly és bizonyított jelek, amelyek alapján az gondolható, hogy súlyos és valódi fenyegetéseknek van kitéve a hazájában, mint például a halálbüntetésnek, a kínzásnak vagy az élete elleni súlyos fenyegetettségnek, valamilyen fegyveres konfliktus miatt.
Az afgán támadó, mint minden kiegészítő védelmi jogállás alá kerülő személy, egyéves, meghosszabbítható ideiglenes tartózkodási engedéllyel rendelkezik. A dokumentuma 2020-ban jár le, ami arra utal, hogy legalább egyszer már meghosszabbították a hatóságok 2018 óta - jelezte a hivatal.
A gyanúsított 2018 óta ugyanazon, egy menedékkérőknek fenntartott szálláson élt, amelyet egyébként a tartózkodási engedély megszerzése után el kellett volna hagynia. A France2 közszolgálati tévének a szálláson lakók elmondták: erőszakos és problémás embernek ismerték a férfit, aki rendszeres kábítószer-fogyasztóként gyakran "rendezett jelenteket", de elsősorban önmagára tartották veszélyesnek.
Nicolas Jacquet lyoni főügyész vasárnap azt közölte, hogy a terrortámadás feltételezését kizárják a hatóságok a támadó személyisége miatt, valamint olyan elemek hiányában, amelyek alapján terrortámadásra lehetne következtetni.
Az elkövető korábban nem állt pszichiátriai kezelés alatt, de a vasárnapi szakértői vizsgálat azt állapította meg, hogy "vallási témákhoz köthető paranoiás őrületekkel teli pszichotikus állapotban" van. A férfi kihallgatásán "részben" elismerte amit tett, de "összefüggéstelenül és zavarosan" beszél, azt állítva, hogy "Istent sértő hangokat hallott, amelyek ölésre adtak neki parancsot".
A késsel és grillnyárssal felszerelt támadó szombat délután véletlenszerűen támadt rá emberekre Lyon egyik elővárosa, Villeurbanne buszpályaudvarán, ahol járókelők tartóztatták fel és vették el tőle a fegyvereket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-kép miatt
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06