Csak kisebb összetűzések voltak
Ismét tízezrek vonultak utcára Hongkongban
Tizenegyedik hete tartanak a tiltakozások.
2019.08.17 19:24MTIBecslések szerint ismét mintegy 50 ezer ember vonult utcára szombaton Hongkongban az eredetileg a most már felfüggesztett kiadatási törvény tervezete ellen kezdődött tiltakozások tizenegyedik hetén.
A dpa német hírügynökség jelentése szerint a tömeg jórészt békésen vonult, jelentősebb összecsapások nem voltak, csak kisebb összetűzések és szóváltások a rendőrök és a tiltkozók között. A Mong Kok nevű kerület rendőrkapitányságánál kora este tiltakozók kezdtek gyülekezni, de amikor megjelentek a rohamrendőrök, a tüntetők szétszéledtek. A pajzsos, gumibotos rendőrök ez után végigvonultak a kerületen, és több üzlet és kávézó lehúzta a redőnyt, de az erőszakos összecsapások elmaradtak.
Egy gyalogos felüljáróról járókelők szidalmazták a rendőröket, és jéggel dobálták meg járműveiket, mire egy rendőr babzsáklövedékkel lőtt rájuk. A nap folyamán korábban tojással dobáltak meg és lézerrel vakítottak el rendőröket.
Ezzel szemben a Hszinhua kínai állami hírügynökség arról adott hírt, hogy a Tamar Parkban 470 ezer ember gyűlt össze, akik az erőszak ellen tiltakoztak, békét, stabilitást, és a zavargások leállítását követelték, elénekelték a kínai himnuszt, valamint kínai és hongkongi zászlókat lobogtatva tiltakoztak, és követelték Hongkong "megvédését".
A Hongkongban hónapok óta tartó tüntetéshullámot a már felfüggesztett, de egyelőre vissza nem vont, a kiadatási törvény módosítását célzó törvénytervezet váltotta ki, de fokozatosan általános kormányellenes tiltakozássá alakult. A demonstrálók a törvénytervezet visszavonása mellett már a többi között Carrie Lam kormányzó lemondását, valamint a tüntetőkkel szembeni rendőrségi akciók kivizsgálását követelik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
- 8:22 Nyugdíjkorrekciót javasol a miniszterelnöknek írt levelében a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06