Egyiptom
Lefejeztek több embert a Sínai-félszigeten
Ismeretlen fegyveresek lefejeztek szerdán négy embert az Egyiptomhoz tartozó Sínai-félszigeten.
2019.07.17 20:50MTIAz AP amerikai hírügynökségnek névtelenül nyilatkozó egyiptomi tisztviselők úgy tudják: fegyveresek szerdán megtámadtak a Sínai-félszigeten egy csoportnyi embert; közülük négyet lefejeztek, további egy személyt pedig elraboltak. Az elkövetők azzal vádolták az áldozatokat, hogy együttműködnek az egyiptomi biztonsági erőkkel.
A dpa német hírügynökség helyi szemtanúkra hivatkozva hat halálos áldozatról számolt be. Szemtanúk szerint a fegyveresek hat civillel végeztek, még három embert elraboltak, majd a sivatagba menekültek. Egy helyi forrás közlése szerint egy ottani kórházba hat lefejezett holttestet szállítottak, egyelőre azonban még nem azonosították őket. A támadás helyszínére rendőri egységek érkeztek, akik lezárták a félsziget főbb útvonalait.
A merényletért egyelőre senki sem vállalta a felelősséget.
A zömében beduinok lakta Sínai-félszigeten azóta szaporodtak meg a terrorcselekmények, hogy az egyiptomi Muszlim Testvériség mozgalomhoz tartozó, demokratikusan megválasztott Mohamed Murszi államfőt 2013-ban a hadsereg elmozdította a hatalomból. A térségben ezt követően fegyveres harcot indító iszlamista szervezet 2014-ben hűséget fogadott az Iszlám Államnak, és felvette a Vilajet Sínai (Sínai Tartomány) nevet.
A biztonsági erők és szélsőséges csoportok, közöttük az Iszlám Állam terrorszervezet között azóta heves összecsapások zajlanak. A fegyveresek támadásai általában az egyiptomi biztonsági erők, valamint a kisebbségnek számító keresztények ellen irányulnak.
Az egyiptomi hadsereg tavaly februárban offenzívát indított a terroristák kiűzésére a félszigetről. A biztonsági erők közlése szerint azóta mintegy 650 dzsihadista és 50 katona vesztette életét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06