Légi
Pakisztán több hónap után megnyitja légterét
Pakisztán kedden bejelentette, hogy több hónapos korlátozás után teljesen megnyitja légterét a polgári légi forgalom előtt.
2019.07.16 10:14MTI"A légteret azonnali hatállyal megnyitjuk a civil légi közlekedés minden formája előtt" - mondta a pakisztáni polgári repülési hatóságok szóvivője. Hozzátette, hogy az Indiából induló, nyugat felé - például Európa, Közép-Ázsia irányába - tartó és a pakisztáni légtéren áthaladó járatokra vonatkozó korlátozásokat feloldották.
Iszlámábád az indiai-pakisztáni diplomáciai feszültség hatására február 27-én jelentette be, hogy teljesen lezárja légterét.
A két szomszédos atomhatalom a háború szélére sodródott azt követően, hogy február 14-én egy pakisztáni székhelyű szélsőséges csoport merényletet hajtott végre Kasmír indiai ellenőrzés alatt álló részén. A támadásban egy félkatonai szervezet - az indiai rendőrség tartalékos erejének - több mint negyven tagja vesztette életét. A kasmíri határon indiai és pakisztáni katonák tízezrei néznek farkasszemet. India és Pakisztán 1947-es létrejötte óta három háborút vívott a területért, amelyre mindketten teljes egészében igényt tartanak.
Pakisztán március elején részlegesen megnyitotta légterét, de a pakisztáni-indiai határon fekvő, nagy kiterjedésű légifolyosóra vonatkozóan fenntartotta a korlátozásokat. A döntést az egyébként is veszteséges pakisztáni légitársaság, a Pakistan International Airlines (PIA) is megsínylette anyagilag.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06