Vatikán
Ferenc pápa: a Földközi-tenger a találkozás és párbeszéd térsége legyen
A mai 'identitásvédő bezárkózás' helyett.
2019.06.21 17:23ma.huA népek és vallások találkozási pontjaként ismert Földközi-tenger térségében a mai "identitásvédő bezárkózás" helyett a párbeszéd kultúráját sürgette Ferenc pápa egy teológiai tanácskozást lezáró beszédében Nápolyban pénteken.
Ferenc pápa kijelentette a Mediterráneum-térsége mindig is a tengeren való átkelés, a népek és kultúrák közti csere, gyakran drámai konfliktusok, valamint a hajótöröttek és az irántuk való szolidaritás jelképes helyszínének számított.
A pápa szerint a Mediterráneum mindig is a "meszticek", a kereszteződések tengere volt, és "ha ezt nem értjük meg, soha nem fogjuk megérteni a Földközi-tengert, amely földrajzilag ugyan zárt az óceánoktól, de kulturálisan mindig is nyitott volt a találkozásra, a párbeszédre és a kölcsönös kulturális hatásra" - mondta a nagy vallások közötti kapcsolatokra is utalva a földközi-tengeri térségben.
Ferenc pápa úgy vélte, a kereszténységnek ismét az a feladata, hogy múltbéli tévedéseiből tanulva, közvetítsen kelet és nyugat, dél és észak népei között. "Az egyház és a civil társadalom, az oly sok hajótörött útját követve, bátorítsa a Földközi-térség népeit, hogy utasítsák el az újabb hódítási vágy és az identitásvédő bezárkózottság csábítását. Mindkettő a félelelmből ered, és a félelem táplálja őket" - mondta Ferenc pápa. Megjegyezte, a teológiát nem lehet félelemben gyakorolni.
A katolikus egyházfő az Igazság öröme (latinul Veritatis gaudium) kezdetű, az egyházi egyetemek működéséről szóló, 2018-as apostoli konstitúció teológiájáról szervezett kétnapos tanácskozás zárta le a nápolyi pápai egyetem teológia karán.
Ferenc pápa párbeszédre épített békés együttélést szorgalmazott a muzulmánokkal a két vallás társadalmainak és városainak jövője érdekben. Kijelentette, a kereszténységnek és iszlámnak akkor is egymás partnereinek kell lennie a békés együttélés építésében, amikor a "párbeszéd ellenségeit alkotó fanatikus csoportok" indítanak támadást ellenük.
Előre megírt szövegétől eltérve Ferenc pápa rögtönzött mondatokkal emlékeztetett, hogy a középkori, francia Roland-énekben a keresztények a muzulmánokat karddal kényszerítették a megtérésre. Hozzátette, hogy a kereszténység "agresszív, háborús" magatartása a gyarmatosítás korszakában is megmutatkozott.
Nunzio Galatino az olasz püspöki kar (Cei) titkára úgy kommentálta Ferenc pápa szavait, hogy a katolikus egyház nem akarja, hogy a latinul "nostrumnak" (miénknek) tartott Földközi-tenger "mostrummá" vagyis szörnyeteggé és borzalmas hellyé változzon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
- 8:22 Nyugdíjkorrekciót javasol a miniszterelnöknek írt levelében a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa
- 6:40 Nyitott hasfallal született erdélyi kislányon végeztek sikeres műtéteket Szegeden
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06