Terror
Srí Lanka-i terror: nőtt a halottak és a gyanúsítottak száma is
Már 359 halálos áldozata van a húsvéti merényletsorozatnak, a sebesültek száma meghaladta az ötszázat. Szerdára virradóra újabb 18 gyanúsítottat fogtak el, így már 58-an vannak őrizetben.
2019.04.24 09:22MTIRanil Vikremeszinghe Srí Lanka-i kormányfő kedden arra figyelmeztetett, hogy újabb merényletek lehetségesek, miután szökésben van több olyan szélsőséges, akinek a birtokában robbanószer van. Hozzátette, vizsgálják az Iszlám Állam bejelentését, amelyben magára vállalta a merényletsorozatot.
Az Iszlám Állam a szócsövének számító Aamák nevű "hírügynökségén" keresztül jelentkezett a húsvétvasárnapi terrortámadások elkövetőjeként. A dzsihadisták közzétettek egy felvételt is, amelyen a támadók állítólagos vezetője látható hét másik emberrel körülvéve, akik arca el volt kendőzve. A csoport semmi más bizonyítékot nem nyújtott állítása alátámasztására. A felvételen látható emberek személyazonosságát eddig nem sikerült független forrásból ellenőrizni.
Az Iszlám Állam gyakran jelentkezik olyan terrortámadások elkövetőjeként, amelyekhez semmi köze, hogy így tartsa fenn jelentősége látszatát.
A Srí Lanka-i hatóságok a helyi, Nemzeti Tauhíd Dzsamaat nevű, eddig jobbára ismeretlen terrorszervezetet tartják legvalószínűbb elkövetőnek, de nem zárják ki, hogy a terroristák kapcsolatban álltak külföldi csoportokkal.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:57 Két megvadult kutya 34 állatot pusztított el - a rendőrök sem tudták hová vinni őket
- 8:56 Hat kölyökkutyából négy elpusztult - rendőrökkel érkeztek az állatvédők Pilisen
- 6:45 Horror - Gyerekek szeme láttára gázoltak át egy sérült kiscicán Tárnokon
- 18:28 Borulhat a bili a Schadl-Völner-ügyben: vallomást tehet a volt főügyész
- 16:10 Pócs János lehányingerezte magát az Országgyűlésben
- 14:09 Meghalt a hatéves Kristóf, akiért egy egész város összefogott
- 12:53 Fordulat a kárpátaljai magyar oktatás ügyében: új törvényt fogadott el Ukrajna
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


