Terror
A német védelmi miniszter elfogott dzsihadisták sorsáról egyeztetett Washingtonban
Az amerikai védelmi minisztérium javaslata szerint a speciális börtönöket Irakban lehetne felépíteni.
2019.04.13 17:29MTIUrsula von der Leyen német védelmi miniszter pénteken az elfogott külföldi dzsihadisták sorsáról egyeztetett Washingtonban a védelmi minisztériumban.
A Patrick Shanahan amerikai ügyvezető védelmi miniszterrel folytatott megbeszélései után Van der Leyen újságíróknak kijelentette: "ismételten abban állapodtunk meg, hogy minden egyes esetet külön bírálunk el". A német politikus hozzátette: egyetértésre jutottak amerikai kollégájával abban is, hogy a legfőbb probléma a terrorista cselekményeket igazoló bizonyítékok összegyűjtése lesz a térségben.
Az európai országok mindmostanáig visszautasították, hogy visszafogadják azokat, akik csatlakoztak az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezethez akár Szíriában, akár Irakban. Pert sem hajlandóak lefolytatni ellenük, részben arra hivatkozva, hogy a térségben eddig nem indult nyomozás a terrorcselekmények ügyében, részben pedig azzal indokolva döntésüket, hogy a dzsihadistákat fogva tartó Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nem kormányzati tényező. Washington - attól tartva, hogy a dzsihadisták megszöknek - azt javasolta az európai államoknak, hogy járuljanak hozzá biztonságos börtönök felépítésének finanszírozásához. Az amerikai védelmi minisztérium javaslata szerint ezeket a speciális börtönöket Irakban lehetne felépíteni.
Bagdad korábban azt javasolta, hogy a Szíriában fogva tartott dzsihadisták pereit Irakban tartsák meg, de az iraki kormány ezért pénzt kér. Egy ilyen megoldás elemzők szerint könnyítene azoknak az országoknak a helyzetén, ahonnan a dzsihadisták származnak.
Amerikai sajtójelentések szerint Shanahan és Von der Leyen erről is tanácskozott a Pentagonban, de részletekről egyikük sem nyilatkozott.
A német védelmi miniszter újságíróknak elmondta: tárgyalópartnere biztosította őt arról, hogy az Egyesült Államok továbbra is állomásoztat Szíriában bizonyos létszámú katonai kontingenst.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


