Légi
Tévedésből Edinburghban landolt Düsseldorf helyett egy repülő
Edinburghban landolt tévedésből hétfőn a British Airways düsseldorfi járata, az utasszállító repülési tervét hibásan állították ki.
2019.03.25 17:14ma.huAz utasok csak akkor észlelték, hogy rossz városba érkeztek, amikor a repülőgép leszállt és elhangzott az "üdvözöljük Edinburghban" bejelentés - adta hírül a BBC News.
A gépet azonnal átirányították és már meg is érkezett a német nagyvárosba - közölte a brit légitársaság. A British Airways járatát egy lízing szerződés keretében a WDL Aviation német cég működteti. A BA közölte, dolgoznak a WDL-lel azon, hogy kiderítsék, miért terjesztettek be hibás repülési tervet.
"Elnézést kértünk utasainktól azért, hogy útjukat ilyen közjáték zavarta meg, minden utassal egyenként is kapcsolatba fogunk lépni" - olvasható a BA közleményében.
A brit légitársaság szerint nem a pilóták tévesztettek, és mivel a London City repülőtérről indult járat repülési terve Edinburghba szólt, a skóciai város repülőterének légi irányítói engedélyezték a leszállást.
Sophie Cooke, a gép egyik utasa, aki hetente utazik a német városba Londonból, elmondta, amikor a pilóták bejelentették, hogy Edinburghban fog a gép leszállni, az utasok azt hitték, tréfálnak. A nő még meg is kérdezte a személyzet egyik tagját, hogy vicceltek-e.
Leszállás után a pilóták arra kérték az utasokat, hogy emelje fel a kezét, aki Düsseldorfba akar utazni. Mindenki felemelte - tette hozzá.
"A pilótának gőze sem volt arról, hogyan történhetett a dolog. Elmondta, soha korábban nem fordult vele elő ilyen, és a személyzet megpróbálja kideríteni, mit tehetnek" - mondta.
A repülőgép két és fél órán át tartózkodott az edinburghi repülőtéren, mielőtt elindulhatott Düsseldorfba.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


