Szíria
Legyőzték az Iszlám Államot
Győzelmet hirdetett szombaton az Iszlám Állam dzsihadista szervezet felett Szíriában az amerikai támogatású kurd-arab fegyveres koalíció, a Szíriai Demokratikus Erők.
2019.03.23 08:48ma.huSikerült felszabadítani Baghúz települést, az utolsó olyan kelet-szíriai zárvány területet, amelyet az Iszlám Állam még ellenőrzés alatt tartott – közölte a Twitteren a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) szóvivője.
Musztafa Bali azt is kijelentette, hogy sikerült teljes katonai győzelmet aratni a dzsihadista csoport felett, és vége az Iszlám Állam kalifátusának, amelyet egykor Szíria nagy részén és a szomszédos Irakban hirdetett ki a szervezet. A szóvivő egyúttal jelezte, hogy az SDF az Iszlám Állam totális megsemmisítéséig tovább folytatja a harcot.
Az Egyesült Államok támogatását élvező kurd vezetésű milíciaszövetség február elején indította meg offenzíváját Baghúz ellen. A támadásokat rendszeresen le kellett állítani a polgári személyek evakuálása miatt. Az iraki határ közelében fekvő Baghúz maroknyi faluból, tanyából és termőföldekből áll, és ez volt az utolsó lakott enklávé, amely az Iszlám Állam ellenőrzése alatt áll.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 12:13 Felmérés: csaknem tíz százalékpontos George Simion előnye Nicusor Dannal szemben
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 8:54 Észak-Korea nukleáris válaszcsapást szimulált - Kim Dzsongun személyesen felügyelte a gyakorlatot
- 6:53 Trump új adóemelést javasol a leggazdagabb amerikaiakra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06