Terror
De miért írt fel magyar neveket az egyik új-zélandi lövöldöző a fegyverére?
Brenton Tarrant Bulgáriában volt, majd Magyarországra is ellátogatott.
2019.03.16 12:37ma.huMint ismeretes, a 28 éves ausztrál Brenton Tarrant hajtotta végre Christchurch városában pénteken a mészárlást. Hogy tették mi indokolta, arról a férfi a Twitterén osztott meg egy dokumentumot. Ebben a több mint tizenhatezer szavas szövegben az áll, hogy a nyugati világ hanyatlásáról nemcsak az alacsony születésszám tehet, a bevándorlás is felelős, mert így a muszlimok szisztematikusan kiirthatják a fehér fajt. Csak olyan tettekkel, mint az övé, lehet a hosszú évszázadok atrocitásaira választ adni. Többek között ezért is vallja magát ökofasisztának.
Az írás szerint a vérfürdőt nagyjából két éve kezdte el tervezgetni, Christchurch pedig három hónappal ezelőtt merült fel célpontként. Több más tömegmészáros mellett Tarrantnak a norvég Anders Breivik volt a fő példaképe, akivel rövid ideig kapcsolatba is került. Saját bevallása szerint a neonáci Breivik által alapított, Templomos Lovagok névre hallgató muszlimellenes szervezet áldását is adta tervére.
Tarrant a fegyverein is egyértelművé tette, hogy a muszlimokat tartja a nyugati kultúra hóhérainak: a tölténytárak és maguk a fegyverek is tele voltak írva muszlimellenes szlogenekkel, és olyan uralkodók és hadvezérek neveivel, akik a történelem során hadjáratot vezettek a muszlimok ellen, vagy megvédték tőlük Európát.
A fegyverekről készült képeket Tarrant szintén a Twitterén tette közzé, a nevek közé pedig Hunyadi János (aki John Hunyadiként szerepel) és Horogszegi Szilágyi Mihály is bekerült, vélhetően azért, mert főleg nekik köszönhetően nem esett el Nándorfehérvár, amikor 1456-ban a magyar csapatok visszaverték a törökök túlerőben lévő seregét.
Luxemburgi Zsigmond is feltűnt, az ő megemlítését minden bizonnyal az 1396-os - a nikápolyi vereséggel végződő - keresztes hadjárat megszervezése, netán a török elleni végvárrendszer kiépítése miatt érezte fontosnak a férfi. Az egyik táron ezek mellett a "Vác, 1684" felirat is szerepel, itt Lotaringiai Károly verte szét a törökök seregét.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:47 Pénzbüntetést kapott bolti csalás miatt egy polgármester
- 14:08 Meteorológia: hivatalossá vált az abszolút hőmérsékleti rekord
- 12:07 Feloldják a kormány Facebook-oldalán a korábbi felhasználói letiltásokat
- 10:10 Felborult egy sertéseket szállító kamion a 66-os főúton, Szentbalázs közelében
- 10:05 Ballonos vízadagolókat és ásványvizet adományozott két cég a Heim Pál Gyermekkórháznak
- 8:04 Már csak mobiltelefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Budapesten
- 6:58 Tótth Árpádot nevezték ki országos kórház-főigazgatónak
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


