Belpolitika
Törölhetik az inaktív pártokat Szerbiában
Azok a pártok szűnhetnek meg, amelyek legalább nyolc éven át egyetlen választáson sem vesznek részt.
2019.03.13 00:30ma.huEgy készülő új szabályozás értelmében a jövőben törölhetik Szerbiában azokat a pártokat, amelyek évekig nem mutatnak semmilyen tevékenységet, emellett szigorítják a pártbejegyzés menetét is - értesült a Vecernje Novosti című belgrádi napilap.
Az újság kedden megjelent információi szerint azok a pártok szűnhetnek meg, amelyek legalább nyolc éven át egyetlen választáson sem vesznek részt. Emellett a jövőben nem jöhet létre új párt úgy, hogy két, már korábban létező párt új név alatt egyesül, ehhez ugyanis - ugyanúgy, mint pártalapításkor - tízezer, 12 hónapnál nem régebbi támogatói aláírásra lesz szükség.
Kisebbségi pártok esetében megmarad az a feltétel, hogy csupán ezer támogatói aláírást kell összeszedni, de nyolcévnyi inaktivitás után ezeket a pártokat is törlik majd. A tervek szerint a jövőben a nemzeti kisebbségek esetében a pártok nevének tartalmaznia kell a nemzetiségre utaló meghatározást.
A hivatalos adatok szerint Szerbiában 112 párt van, közülük azonban mindössze körülbelül harminc vesz részt a politikai életben. Az új jogszabály várhatóan még az idén életbe lép.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


