Csúcstalálkozó
Négyszemközti megbeszéléssel kezdődik Trump és Kim találkozója Hanoiban
A megbeszélés után díszvacsora fogadja a két vezetőt és kíséretüket, majd a kétoldalú tárgyalások csütörtökön kezdődnek.
2019.02.26 07:18ma.huNégyszemközti megbeszéléssel kezdődik Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-korai vezető csúcstalálkozója szerdán Vietnam fővárosában, Hanoiban - közölte Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője útban Hanoi felé az elnöki különgépen.
Sarah Huckabee Sanders az elnökkel utazó újságírókat tájékoztatta arról is, hogy a négyszemközti megbeszélés után díszvacsora fogadja a két vezetőt és kíséretüket, majd a kétoldalú tárgyalások csütörtökön kezdődnek.
A csütörtöki tárgyalások előtt az amerikai küldöttség vietnami vezetőkkel folytat megbeszéléseket.
Az amerikai-észak-koreai csúcstalálkozót február 27-én és 28-án tartják, a tervek szerint két napig tart, de Mike Pompeo külügyminiszter vasárnap egy televíziós interjúban az mondta: szükség esetén meg is hosszabbíthatják.
Mike Pompeo, aki nem az elnökkel együtt utazik, hétfőn este is érkezett meg Hanoiba. A vietnami fővárosban van a múlt hét óta Stephen Biegun, a külügyminisztérium észak-koreai különmegbízottja is.
Kim Dzsong Un kedden érkezett meg Vietnamba, miután a Kim-dinasztia különvonatával mintegy 4500 kilométert tett meg Észak-Koreából a délkelet-ázsiai országba Kínán keresztül.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


