Terrorizmus
Nyugat-Irakba szökhetett az Iszlám Állam vezetője
A hírszerzés úgy tudja, a terrorszervezet alapítója Anbár tartomány sivatagos térségeiben állandóan változtatja tartózkodási helyét föld alatti járatok segítségével.
2019.02.24 17:14ma.huAbu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam terrorszervezet vezetője a nyugat-iraki Anbár tartományban tartózkodik és onnan mozgósítja a Szíriából elszökött dzsihadistákat - közölte vasárnap az Ahbar al-Irak helyi hírportál iraki hírszerzési forrásokra hivatkozva.
A hírportál szerint Bagdadi ötszáz harcos kíséretében érkezett Irakba egy rejtett alagúton keresztül, amely Deir-ez-Zór kelet-szíriai tartományból enged átjárást a nyugat-iraki al-Káim határvárosába. A hírszerzés emellett úgy tudja, hogy a terrorszervezet alapítója Anbár tartomány sivatagos térségeiben állandóan változtatja tartózkodási helyét szintén föld alatti járatok segítségével.
A közel-keleti államban állomásozó amerikai csapatokhoz köthető források arról számoltak be, hogy háromezerre duzzadt az Iszlám Állam Irakban lévő harcosainak száma.
Bagdad egyelőre nem reagált ezekre az értesülésekre.
Szíriában az Iszlám Állam terrorszervezet talpalatnyi területre szorult vissza a keleti Baghúz településen, amelyet az amerikai vezetésű terrorellenes koalíció csapatai körülzártak. A végső győzelem azonban az ott rekedt civilek miatt egyelőre késlekedik.
Korábban az arab sajtó olyan híreket közölt, hogy Bagdadi elvesztette az irányítást az általa alapított szervezet felett. Sorsát továbbra is homály fedi. Több alkalommal is bejelentették a halálhírét, augusztusban viszont neki tulajdonítottak egy hangfelvételt, amelyet a Telegram üzenetküldő portálon tettek közzé.
Az Egyesült Államok 25 millió dollár vérdíjat tűzött ki fejére.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:38 Feszül a helyzet: India rakétákat lőtt három pakisztáni légibázisra
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 12:13 Felmérés: csaknem tíz százalékpontos George Simion előnye Nicusor Dannal szemben
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 8:54 Észak-Korea nukleáris válaszcsapást szimulált - Kim Dzsongun személyesen felügyelte a gyakorlatot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06