Szerbia
Gyermeke született a leszbikus szerb miniszterelnöknek és élettársának
Ana Brnabic a világ első olyan, homoszexuális párkapcsolatban élő és hivatalban lévő női miniszterelnöke, akinek partnere gyermeket hozott világra.
2019.02.20 20:41ma.huKisfia született Ana Brnabic vállaltan leszbikus szerb kormányfőnek és élettársának.
A miniszterelnöki hivatal közleménye szerint Brnabic partnere, Milica Djurdjic fiúgyermeknek adott életet szerdán, és mind az anya, mind a gyermeke remekül van.
Ana Brnabic a világ első olyan, homoszexuális párkapcsolatban élő és hivatalban lévő női miniszterelnöke, akinek partnere gyermeket hozott világra - jegyzi meg a közlemény, amely szerint a szülés miatt a kormányfő elhalasztotta brüsszeli látogatását.
A 43 éves Brnabic, Aleksandar Vucic elnök szövetségese, 2017-ben került a kormány élére a Balkán többi részéhez hasonlóan mélységesen konzervatív Szerbiában, ahol semmiféle védelmet nem élveznek az azonos nemű párok.
A tanulmányait az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában végző politikus a 2017-es belgrádi melegfelvonuláson nem volt hajlandó véleményt nyilvánítani a melegházasság esetleges legalizálásáról, arra hivatkozva, hogy az egész szerb kormány képviseletében vesz részt az eseményen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:11 Négymillió autót hív vissza a Volkswagen - menet közben is elmehet a kormányzás
- 6:10 Elfogyhat a víz a Budaörsi Állatmenhelyen - sürgősen segítséget kérnek
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


