Színes
Kínában találtak meg egy Thaiföldről eltűnt Alzheimer-kóros nőt
Kínában, lakóhelyétől 600 kilométerre találtak meg egy fél éve eltűnt Alzheimer-kóros thaiföldi nőt.
2019.02.15 16:36ma.huAz 59 éves nő tavaly nyáron távozott ismeretlen helyre lánya lakásából az észak-thaiföldi Csiangraj tartományban. Hónapokon át hiába keresték, végül a dél-kínai Kunming városban tűnt fel járókelőknek az utcán tébláboló mezítlábas nő. Személyi igazolványa alapján a kínai hatóságok azonosították, és betegségére tekintettel kórházban helyezték el.
A thaiföldi hatóságok szerint senki sem tudja, miként került az asszony külföldre, ráadásul úgy, hogy át kellett kelnie Mianmaron vagy Laoszon, mivel Thaiföld közvetlenül nem határos Kínával.
A thaiföldi bevándorlási hivatal egy illetékese szerint a nő, aki egy hegyi törzs tagja, azt mondta, hogy nem messze lakó fiát indult meglátogatni, "de aztán csak ment és ment..." A 600 kilométert gyalogosan tette meg, ennivalót kéregetésből szerzett.
A Thaiföldről elkóborolt asszonyt már december végén megtalálták a dél-kínai Jünnan tartomány fővárosában, de csak csütörtökön találkozhatott 35 éves lányával, mivel annak időbe telt az utazáshoz szükséges dokumentumok beszerzése.
A kunmingi kórházban csütörtökön lezajlott megható viszontlátásról videó került fel az internetre. Lánya szerint az asszony 20 kilót fogyott a hosszú vándorlás alatt. A visszautat már repülőgépen fogja megtenni.
Az Alzheimer-kór főbb tünetei közé tartozik az erősödő feledékenység, a beszéd- és tájékozódási zavar, a személyiség megváltozása.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


