Illegális bevándorlás
A CDU megkezdi migrációs politikája felülvizsgálatát
Megkezdi 2015 óta követett migrációs politikájának felülvizsgálatát a német Kereszténydemokrata Unió (CDU).
2019.01.13 19:57MTIAnnegret Kramp-Karrenbauer pártelnök a Welt am Sonntag című lapban közölt interjúban kiemelte, hogy 2019-ben a hagyományos CDU-s "magkompetenciák" fejlesztésére, vagyis a biztonság, az erős állam és a gazdaságpolitika területére összpontosítanak.
Elmondta: erősíteni kell a biztonsági szervek hatékonyságát, ezért februárban egy úgynevezett műhelytanácskozáson "a külső határ védelmétől kezdve a menedékjogi eljáráson át az integrációig az egész bevándorlási kérdést áttekintjük a hatékonyság szempontjából, a 2015-ös döntésektől máig".
A tanácskozásra az európai uniós határ-, és partvédelmi szervezettől (Frontex) a német szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatalig (BAMF) számos intézménytől hívnak majd meg szakértőket, akikkel azt vizsgálják, hogy "hol és min kell javítani".
Az idei egy "különleges választási év" - tette hozzá Annegret Kramp-Karrenbauer, utalva arra, hogy az európai parlamenti választás mellett tartományi parlamenti választást tartanak Brémában és három keleti, a volt NKD területén fekvő tartományban - Brandenburg, Szászország, Türingia -, amelyekben igen erős a CDU új jobboldali vetélytársa, az Alternatíva Németorzságnak (AfD) nevű párt.
Hangsúlyozta, hogy a CDU-tól nemcsak az AfD-hez, hanem a Zöldekhez is álltak át szavazók. Ezért a biztonság és a "gazdasági kompetencia" mellett az is fontos, hogy a CDU teremtse meg az egyensúlyt a klímavédelem és Németország mint "erős gazdasági nemzet" érdekei között.
A gazdaságpolitikával kapcsolatban arról is szólt, hogy Németország a szomszédos országokhoz képest jó helyzetben van, de "különböző külső és belső tényezők miatt a jólétünk nem annyira biztos, amilyennek tűnik".
Így az Egyesült Államok és Kína közötti "kereskedelmi háború" a német ipart is nyomás alá helyezi, és "szociális piacgazdaságunk a rendszerek versenyében áll a kínai gazdasággal, amely nagyon sikeres, de értékfelfogása egészen más, mint a miénk" - mondta.
A belső tényezőkről szólva hozzátette: meg kell vizsgálni, hogy miként lehet élénkíteni a belgazdasági konjunktúrát, és erősíteni a versenyképességet, például a vállalkozásokat terhelő adók és járulékok rendszerének reformjával.
Annegret Kramp-Karrenbauer decemberben vette át a CDU vezetését, elődje Angela Merkel kancellár volt, aki október végén jelentette be, hogy befejezi pártvezetői tevékenységét, a kormányfői tisztséget pedig legfeljebb a ciklus végéig, 2021 őszéig tartja meg és utána visszavonul a politikából.
A CDU és a bajor testérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségének országos választói támogatottsága akkor történelmi mélyponton, az Emnid intézet mérése szerint 24 százalékon volt. A CDU/CSU azóta növelte táborát, az Emnid legutóbbi, a Bild am Sonntag című vasárnapi lapban ismertetett felmérése szerint támogatottsága január első hetében 31 százalékos volt, ami 2 százalékpontos emelkedés az egy héttel korábbihoz képest, és megközelíti a 2017-ben tartott szövetségi parlamenti (Bundestag-) választáson elért 32,9 százalékot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06