USA
Szíria - Trump: nincs menetrend és nincs határidő a kivonulásra
Az amerikai katonák Szíriából történő kivonásának sem menetrendje, sem határideje nincs.
2019.01.02 20:51MTI"Nincs menetrend és nincs határidő az amerikai katonák kivonására, csak bizonyos idő után vonulunk ki Szíriából"- jelentette ki szerdán Donald Trump amerikai elnök újságíróknak a Fehér Házban.
Az elnök a kongresszus demokrata párti és republikánus vezetőivel folytatott megbeszélés után nyilatkozott a sajtónak. Hangsúlyozta, hogy az amerikai katonák Szíriából történő kivonásának sem menetrendje, sem határideje nincs.
Donald Trump kijelentette azt is: a visszavonulás közben ügyelnek majd arra, hogy megvédjék az Egyesült Államok szövetségeseként az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen harcoló szíriai kurdokat is.
"Nem akarok örökké Szíriában maradni" - fogalmazott. Korábban, a kormányülésen - amelyen egy ideig szintén jelen lehetett a sajtó - lekicsinylően beszélt James Mattis lemondott védelmi miniszterről, aki a többi között éppen azért nyújtotta be váratlanul a lemondását, mert nem értett egyet sem a szíriai csapatkivonással, sem az elnök afganisztáni politikájával, az Afganisztánból történő fokozatos kivonulással.
"Ugyan, mit tett értem Mattis? Hogyan teljesített Afganisztánban? Egyáltalán nem túl jól" - mondta a kormánytagoknak. A kabinetülésen a védelmi minisztérium képviseletében már Patrick Shanahan ügyvezető védelmi miniszter vett részt. Trump azt is sejtetni engedte, hogy Mattis nem lemondott, hanem ő menesztette a tárcavezetőt.
James Mattis október 19-én jelentette be, hogy lemond, miután Donald Trump a tanácsai ellenére is közölte: kivonja a mintegy kétezer fős amerikai csapatkontingenst Szíriából. "Hazajönnek. És most jönnek haza" - fogalmazott akkor az elnök, azt sejtetve, hogy a csapatkivonás azonnal megkezdődik. Bejelentését bel-és külföldön egyaránt értetlenség fogadta, befolyásos republikánus politikusok is élesen bírálták őt. December 30-án, vasárnap, Trump a Fehér Házban ebéden látta vendégül Lindsey Graham dél-karolinai republikánus szenátort, aki ezt követően a sajtónak arról számolt be, hogy az elnök lassítani fog a szíriai csapatkivonáson.
Trump a kormányülés után - még a sajtótájékoztató előtt - tanácskozott a kongresszus demokrata párti és republikánus vezetőivel a részleges kormányzati leállás esetleges feloldásáról. Az elnök azonban hajthatatlan maradt. Mint fogalmazott: a részleges leállás addig marad, amíg szükség lesz rá, vagyis amíg a demokraták meg nem szavazzák azt a kormányzati költségvetést, amely magában foglalja az amerikai-mexikói határon építendő falhoz kért összeget is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06