Vatikán
Ferenc pápa: felelősségteljes migrációt biztosít az ENSZ globális csomagja
A katolikus egyházfő hangsúlyozta, hogy a Marrákesben elfogadott nemzetközi paktum a 'biztonságos, rendezett és szabályozott' migrációért jött létre, és viszonyítási pont kíván lenni az egész nemzetközi közösség számára.
2018.12.16 14:20MTIAz ENSZ globális migrációs csomagja olyan eszköz, amely révén felelősséggel, szolidaritással és könyörülettel lehet segíteni azokat, aki elhagyják hazájukat - jelentette ki Ferenc pápa a római Szent Péter téren Advent harmadik vasárnapján mondott beszédében.
A katolikus egyházfő hangsúlyozta, hogy a Marrákesben elfogadott nemzetközi paktum a "biztonságos, rendezett és szabályozott" migrációért jött létre, és viszonyítási pont kíván lenni az egész nemzetközi közösség számára.
Az egyházfő a pápai lakosztálynak a Szent Péter térre néző ablakából délben mondott beszédében az öröm vasárnapjának nevezte Advent harmadik vasárnapját, amely Jézus születésének ünnepére készül.
Emlékeztetett, hogy Isten az egész világnak szóló öröm fényét Galilea elrejtett falvában, a világnak ismeretlen fiatalasszony szívében gyújtotta meg. Ezt az üzenetet kell a mai egyháznak is képviselnie: a mindenkori hatalmasok keresése helyett a szegények melletti hűségben kell cselekednie "igazságra éhezve és szomjazva, a béke hálóját türelemmel szőve".
Ferenc pápa a hagyomány szerint megáldotta a Gyermek Jézus szobrocskákat, amelyeket a római gyerekek a Szent Péter térre vittek. Ezeket az áldás után december 24-én este az otthonokban készített betlehemek jászlaiban helyezik be.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 5:30 Több évre visszamenőleg fizet jogdíjakat az előadóknak az EJI
- 5:14 Ocseretine elfoglalásáról tett bejelentést az orosz védelmi minisztérium
- 4:48 Vármegyehatáron átnyúló kerékpárút-fejlesztést adtak át Őrtiloson
- 3:47 Olaszország visszaszeretheti az amerikai Getty Múzeumban tárolt értékes görög bronzszobrot
- 2:46 Fonogram-életműdíjat kapott az Edda Művek, Müller Péter Sziámi és Galler András
- 1:44 Újabb magasfeszültségű távvezeték épül Románia és Moldova Köztársaság között
- 1:15 Két gyermek életveszélyesen megsérült egy közlekedési balesetben Ceglédnél
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06