Oroszország
Putyin Vlagyivosztokba helyeztette át az orosz Távol-Kelet székhelyét
Rendeletben helyeztette át Habarovszkból Vlagyivosztokba csütörtökön Vlagyimir Putyin orosz elnök a Távol-keleti Szövetségi Körzet székhelyét.
2018.12.13 21:30MTIA makrorégió székhelyének áthelyezését Oleg Kozsemjako, az orosz Tengermelléki terület ügyvezető kormányzója kezdeményezte október elején. Egyebek között azzal érvelt, hogy állam- és kormányfők részvételével éppen Vlagyivosztokban rendezik meg az éves Keleti Gazdasági Fórumot, és a térség fejlesztését célzó számos projekt is ebből a városból indult ki.
Az ötletet az Interfax hírügynökség szerint mind Szergej Furgal, a Habarovszki terület kormányzója, mind Szergej Kravcsuk, Vlagyivosztok polgármestere ellenezte. Putyin viszont, a Távol-Kelet fejlesztésében illetékes minisztérium előzetes tanulmánya alapján, a Kreml szóvivőjének közlése szerint hétfőn áldását adta a változásra.
Kozsemjakót, aki korábban Szahalint igazgatta, az orosz elnök azt követően nevezte ki ügyvivőnek a Tengermelléki terület élére, hogy csalások miatt a választási hatóság megsemmisítette a szeptember 9-én és 16-án, két fordulóban megtartott helyi kormányzóválasztás eredményét.
A választást, amelyen a hivatalban lévő ügyvezető kormányzó, az Egységes Oroszország által támogatott, de függetlenként bejegyzett Kozsemjako is indul, vasárnap tartják meg. A politikus az elmúlt hónapokban az országos állami tévécsatornák hírműsorainak gyakori szereplőjévé vált.
Szeptemberben Oroszország 22 régiójában tartottak vezetőválasztást, amelyek közül 18-at a kormányzó Egységes Oroszország nyert meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:11 Négymillió autót hív vissza a Volkswagen - menet közben is elmehet a kormányzás
- 6:10 Elfogyhat a víz a Budaörsi Állatmenhelyen - sürgősen segítséget kérnek
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


