USA
Titkosított dokumentumok nyilvánossára hozatalával fenyegetőzik Trump
Donald Trump amerikai elnök a demokratákra nézve kompromittáló, de eddig titkosított dokumentumok nyilvánosságra hozatalát ígérte egy csütörtökön megjelent lapinterjúban arra az esetre, ha a képviselőházi új demokrata többség 'keménykedni akar' vele.
2018.11.30 07:56MTIAz amerikai elnök a The New York Post című lapban hangoztatta, hogy amennyiben a demokraták vizsgálatokat akarnának indítani ellene és kormányzata ellen, akkor "kemény árat" fizetnek majd érte. Trump "elnöki zaklatásnak" nevezte az egyes demokrata párti politikusok által erőltetett vizsgálatokat.
Mindazonáltal azt mondta: ez lenne a legjobb dolog, ami történhet vele. "Én az az ember vagyok, aki azonnal visszavág, és olyan kemény ütést mérek rájuk, amilyenben még nem volt részük" - fogalmazott. Konkrétan ki is fejtette, hogy nyilvánosságra kívánja hozni azokat a szövetségi bírósági döntéseket, amelyek hírszerzési eszközök igénybe vételére adtak felhatalmazást ellene, továbbá megjelentetné a 2016-os elnökválasztási kampányban a kampánycsapatának tagjai és oroszok közötti vélelmezett összejátszást vizsgáló, Robert Mueller vezette bizottság egyes dokumentumait is. Mint mondta: ezekből világosan kiderül, hogy a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI), az igazságügyi minisztérium és Hillary Clinton, volt demokrata párti elnökjelölt kampánycsapata egy húron pendült, hogy ellene szövetkezzen.
"Ha keménykedni akarnak, én is az leszek. Majd meglátják, milyen megsemmisítőek azok a dokumentumok" - hangoztatta Trump az interjúban.
Szeptemberben a Trumpot támogató republikánus képviselők egy csoportja már javasolta az említett dokumentumok nyilvánosságra hozatalát, amelyekről úgy gondolják, hogy részben bizonyítják a Trump-ellenes elfogultságot, részben pedig megkérdőjelezik a Mueller-vizsgálat megindításának megalapozottságát. Donald Trump akkor először elfogadta a képviselők javaslatát, de aztán kijelentette: a titkosítás feloldása előtt még átvizsgálja a dokumentumokat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


