Hasogdzsi-ügy
A Fehér Házat 'szomorúsággal tölti el' a szaúdi újságíró halála
Megerősítette a Fehér Ház korábban kiadott közleményében foglaltakat.
2018.10.21 04:39MTIA Fehér Házat "szomorúsággal tölti el" Dzsamál Hasogdzsi halála - hangsúlyozta péntek este az amerikai elnöki hivatal közleménye, amelyet Sarah Huckabee Sanders szóvivő írt alá. Donald Trump elnök "jelentős lépésnek" minősítette a szaúdi beismerést.
Trump egy arizonai választási kampányrendezvényen újságírók kérdéseire válaszolva leszögezte: a szaúdi bejelentés "első jó, nagy lépés" volt. "Hihetőnek" nevezte a szaúdi magyarázatot, de hozzátette: nem gondolja, hogy a szaúdi vezetők korábban hazudtak neki.
Megerősítette a Fehér Ház korábban kiadott közleményében foglaltakat, miszerint a kongresszussal együttműködve kívánja kidolgozni a válaszlépéseket, ugyanakkor azt a korábbi álláspontját is megerősítette, hogy a válaszlépések között ne szerepeljen a fegyvereladások felfüggesztése. "Szükségünk van a szaúdiakra Irán ellensúlyaként" - hangsúlyozta.
A Fehér Ház néhány órával korábban adott ki közleményt, körülbelül egy órával azt követően, hogy Szaúd-Arábiában beismerték az eltűnt újságíró halálát.
A közlemény leszögezte: "az Egyesült Államok tudomásul veszi a szaúd-arábiai királyság bejelentését, miszerint Dzsamál Hasogdzsi sorsának ügyében a nyomozás folyamatban van, és (a királyság) intézkedéseket hozott a már azonosított gyanúsítottak ellen".
A Fehér Ház egyúttal közölte, hogy szorosan figyelemmel fogja kísérni a vizsgálatot, kellő időben történő, átlátható és a megfelelő jogi eljárásokkal folytatott igazságszolgáltatásért száll síkra.
Az amerikai politikusok közül elsőként Lindsey Graham dél-karolinai republikánus szenátor reagált a szaúdi bejelentésre, miszerint Hasogdzsi az isztambuli szaúdi konzulátuson dulakodás közben életét vesztette.
"Szkeptikus vagyok a Hasogdzsiról szóló új szaúdi narratívát illetően" - fogalmazott a szenátor, hozzátéve, hogy a szaúdi bejelentés szerinte bagatellizálja a tényeket.
Richard Blumenthal demokrata párti szenátor egy televíziós interjúban szintén kételyeinek adott hangot, és nemzetközi vizsgálatra szólított fel. "A szaúdiak egyértelműen időt akarnak nyerni" - fogalmazott. Chris Van Hollen ugyancsak demokrata párti szenátor úgy vélte, az Egyesült Államoknak nem szabad cinkosságot vállalnia ebben az ügyben.
A szaúdi abszolút monarchiát élesen bíráló Hasogdzsi október 2-án halt meg, miután bement az isztambuli szaúdi főkonzulátusra, hogy a közelgő esküvőjéhez szükséges dokumentumokat intézze.
Hang- és videofelvételekre hivatkozó török sajtóbeszámolók, valamint neve elhallgatását kérő török tisztségviselőktől származó amerikai értesülések alapján Hasogdzsit a főkonzulátuson brutális módszerekkel meggyilkolták. Szaúd-Arábia ezt korábban nem ismerte be.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


