Kína
Utoljára késsel üzent feleségének az Interpol volt igazgatója
Azonnali hatállyal lemondott az Interpol elnöki posztjáról a hazájában, Kínában törvénysértéssel megvádolt, napokkal ezelőtt nyomtalanul eltűnt Meng Hung-vej.
2018.10.08 07:44MTIAz Interpol tájékoztatásából az is kiderül, hogy a szervezet irányítását ideiglenesen a dél-koreai Kim Dzsong Jang eddigi alelnök veszi át, és a szervezet új elnökét a november 18. és 21. között Dubajban tartandó tanácskozáson választják majd meg.
Peking vasárnap közölte, hogy hazájában - pontosabban nem ismertetett - törvénysértés miatt indult vizsgálat Meng ellen.
A kínai állampárt fegyelmi ügyekkel foglalkozó testülete honlapján azt írta: Menget Kína új korrupcióellenes hatósága, a Nemzeti Felügyeleti Bizottság megfigyelés és vizsgálat alá vonta.
A 64 éves Meng negyven éves rendőri pályafutást tudhat a háta mögött a kommunista országban, és korábban közbiztonságiminiszter-helyettes is volt.
Meng felesége vasárnap Lyonban riportereknek azt mondta: szeptember 25. óta nem hallott a férjéről, aki aznap egy késről küldött képet neki a mobiltelefonjára, ami szerinte azt jelenti, hogy veszélyben érezte magát.
Az Interpol hivatalosan szombaton fordult a kínai hatóságokhoz, hogy adjanak tájékoztatást arról, hogy mit tudnak Meng eltűnéséről.
Menget 2016 novemberében választották meg a 192 tagállam rendőrségei közötti együttműködést segítő Interpol végrehajtó bizottságának élére. Ő volt az első kínai a szervezet élén. Megbízatása 2020-ig tartott volna.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:57 Két megvadult kutya 34 állatot pusztított el - a rendőrök sem tudták hová vinni őket
- 8:56 Hat kölyökkutyából négy elpusztult - rendőrökkel érkeztek az állatvédők Pilisen
- 6:45 Horror - Gyerekek szeme láttára gázoltak át egy sérült kiscicán Tárnokon
- 18:28 Borulhat a bili a Schadl-Völner-ügyben: vallomást tehet a volt főügyész
- 16:10 Pócs János lehányingerezte magát az Országgyűlésben
- 14:09 Meghalt a hatéves Kristóf, akiért egy egész város összefogott
- 12:53 Fordulat a kárpátaljai magyar oktatás ügyében: új törvényt fogadott el Ukrajna
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


