Izrael
Megkezdődött az izraeli miniszterelnök csalással vádolt feleségének pere
A rendőrség által begyűjtött bizonyítékok alapján csalás minősített esetével és hivatali visszaéléssel vádolják.
2018.10.07 23:30MTIMegkezdődött Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök csalással vádolt feleségének, Sara Netanjahunak a pere - jelentette a helyi média vasárnap.
Sara Netanjahu ügyét a jeruzsálemi polgári bíróságon tárgyalják, ahol vasárnap megjelent vádlott társával, Ezra Szajdoffal, a miniszterelnöki hivatal rendezvényekért felelős volt igazgatóhelyettesével együtt.
A rendőrség által begyűjtött bizonyítékok alapján csalás minősített esetével és hivatali visszaéléssel vádolják kettejüket, amelyet a miniszterelnöki rezidencián a vendéglői ételek megrendelésekor követtek el mintegy háromszázhatvanezer sékel, vagyis huszonnyolc millió forint értékben.
Az erre vonatkozó szabályozás szerint csak akkor lehet kintről ételeket rendelni a rezidencián, ha nem áll szakács alkalmazásban, és ezért a megrendelések érdekében takarítóként jelölték meg a valójában szakácsként dolgozó alkalmazottat.
Sara Netanjahu tagadja, hogy törvényt sértett volna, boszorkányüldözésnek és a vele szemben ellenséges média politikai hadjáratának tulajdonítja a vádakat. Védői szerint az ételek megrendeléséről szóló szabályozás valójában törvénytelennek tekinthető.
Az első tárgyalási napon mindössze technikai jellegű kérdések merültek föl, az ügyészség azon kérését bírálták el, hogy ne csak egy, hanem három bíró ítélkezzen az ügyben különös jelentősége miatt, mert a miniszterelnöki rezidencián zajlott, és mert a vádlott jelentős szerepet visel a közéletben.
Avital Chen bíró felszólította a vád és a védelem képviselőit, hogy rendezzenek találkozót irodájában a vádlottak nélkül, amelyen megvizsgálják álláspontjaik közelítését a vitás kérdésekben, és talán az egész akta lezárásának lehetőségét.
Az ügyvédek elfogadták a bíró javaslatát, és november 13-ra tűzték ki a megbeszélés időpontját. Még a bírósági tárgyalás előtt vita tört ki Sara Netanjahu ügyvédjei között, ugyanis két védője, Jakov Veinrót és Amit Hadad úgy vélte, hogy vádalkut kellene kötniük, amelyben a kormányfő felesége beismeri vétkét és jelentős mértékben visszatéríti az államkasszából szabálytalanul kivett pénzeket. Joszi Kohen ügyvéd velük szemben a peres eljárás lefolytatását képviselte, és csatakozott hozzá Jaron Kosztelic ügyvéd is.
2016-ban egy munkaügyi bíróság úgy döntött, hogy Sara Netanjahu bántalmazta a rezidencia egyik munkavállalóját, és ezért jelentős kértérítést ítélt meg. Korábban más alkalmazottak is vádolták rossz bánásmóddal, de ezeket az állításokat a kormányfő és felesége rágalomnak minősítette és elutasította.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06