Macedónia
Várhatóan nem lesz sikeres a macedón népszavazás
A részvételi arány vasárnap 17 óráig csupán 28,83 százalékos volt, az érvényességhez pedig a választásra jogosultak több mint a felének az urnák elé kellett volna járulnia.
2018.09.30 19:13MTIVárhatóan nem lesz sikeres a macedón népszavazás, mivel a részvételi arány vasárnap 17 óráig csupán 28,83 százalékos volt, az érvényességhez pedig a választásra jogosultak több mint a felének az urnák elé kellett volna járulnia. A szavazóhelyiségek 19 órakor zártak be.
A macedónoknak arra a kérdésre kellett válaszolniuk, hogy támogatják-e Macedónia EU- és NATO-tagságát azáltal, hogy elfogadják a Macedónia és Görögország között megkötött egyezményt.
A szociáldemokrata miniszterelnök júniusban írta alá görög hivatali partnerével azt a megállapodást, amely lezárta a 27 éve húzódó vitát a két ország között. A megállapodás értelmében Macedónia megváltoztatja a nevét, cserében pedig Görögország a jövőben nem gátolja a nyugat-balkáni ország euroatlanti integrációját.
A névvita 1991 óta folyt Macedónia és Görögország között, azóta, hogy Macedónia függetlenné vált Jugoszláviától. Mivel Görögország északi tartományát, ahol jelentős macedón kisebbség él, Makedóniának hívják, a görögök úgy vélték, a macedónok területi követelésekkel állhatnának elő. Ezt megelőzendő tiltakoztak a hasonló névválasztás ellen, és mindeddig akadályozták a nyugat-balkáni ország euroatlanti integrációját. Az ország így a nemzetközi dokumentumokban eddig a Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság nevet viselte, alkotmányában azonban nem szerepelt a Jugoszláviára történő utalás. Macedónia az új névvel, Észak-Macedóniával egyértelművé teszi, hogy nem tart igényt az észak-görögországi területre.
A megállapodást a szkopjei parlament már ratifikálta, de a macedón alkotmány módosítására is szükség van ahhoz, hogy az athéni képviselőház is becikkelyezze a dokumentumot. Ezt követően az utolsó akadály is elhárul az elől, hogy Macedónia folytathassa a csatlakozási tárgyalásokat a NATO-val és az Európai Unióval.
A macedón-görög megállapodás nem tette kötelezővé népszavazás megtartását az ország nevének megváltoztatásáról, ám Zoran Zaev miniszterelnök ragaszkodott ahhoz, hogy megkérdezze az állampolgárok véleményét is. Ugyanakkor nem tette ügydöntővé a referendumot, sőt a kampány végén, látván, hogy várhatóan alacsony lesz a részvétel, már azt mondta, akik nem mennek el szavazni, azoknak a véleményét nem kell figyelembe venni, csak az számít, hogy az igenek vagy a nemek kerülnek-e többségbe.
A szkopjei sajtó szerint a kormány annak ellenére is kezdeményezni fogja az alkotmánymódosítást, hogy nem lett érvényes a népszavazás. A kormánykoalíciónak azonban csak 69 szavazata van a parlamentben, míg az alkotmánymódosításhoz kétharmados többségre, azaz 80 voksra van szükség. A kormány abban bízik, hogy sikerül meggyőznie további 11 képviselőt, és még az év vége előtt meg tudják változtatni az alkotmányt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


