EU-csúcs
Az Európai Néppárt nem zárja ki a Fideszt a hetes cikk szerinti eljárás lezárultáig
Megvárják, hogy az Európai Bizottság értékelje a jogállamiság magyarországi helyzetét.
2018.09.20 08:11MTIAz uniós alapszerződés hetes cikke szerinti, előző héten kezdeményezett jogállamisági eljárás lezárultáig semmiképp sem zárja ki soraiból a Fideszt az Európai Néppárt (EPP) - jelentette ki Joseph Daul pártelnök szerda este az informális salzburgi EU-csúcs margóján.
"A sajtó nem kényszeríthet Orbán Viktor kidobására. Pártunkban demokrácia és jogállamiság uralkodik, megvannak a szabályaink" - nyilatkozott a néppárti tagállami vezetők egyeztetése előtt a francia politikus, aki a magyar miniszterelnökről azt mondta, hogy "nem könnyű eset, ezt mind tudjuk".
Sajtóértekezletén közölte, hogy az EPP meg fogja várni a hetes cikk szerinti eljárás eredményét, valamint azt, hogy az Európai Bizottság értékelje a jogállamiság magyarországi helyzetét. Leszögezte: következményeinek kell lennie annak, ha valaki nem felel meg a jogállamisági elveknek.
Hozzátette, más tagországokat is ugyanezzel a mércével kellene mérni, például a szociáldemokrata kormányzású Máltát, Romániát és Szlovákiát, amelyekben ugyancsak aggodalmakra ad okot a helyzet.
Az EPP több tagpártja a Fidesz kizárását szerette volna elérni, Daul szavai azonban világossá tették, hogy a vezetés ezt egyelőre nem akarja. Szakemberek szerint ezen nyilatkozat után szinte bizonyos, hogy a magyar kormánypárt legalábbis a jövő évi európai parlamenti választásig tagja marad a néppártnak, a jogállamisági eljárás ugyanis addig semmiképp nem fog lezárulni.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:24 Felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek egy idős nőt, mert hagyta meghalni fiát
- 11:42 Megszüntette Szabó Bálint képviselői megbízatását a szegedi megyei közgyűlés
- 11:27 Uniós biztossal tárgyalt Orbán Viktor
- 11:11 Heves zivatarokra és felhőszakadásra figyelmeztet az OMSZ
- 10:50 Rusvai Miklós: két új koronavírus-hullám is jöhet a következő egy évben
- 10:20 Fokozott ellenőrzést tart a rendőrség
- 9:58 Szijjártó: a béke és biztonság garantálásának legjobb módja a legkevésbé fejlett országok támogatása
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06