Illegális bevándorlás
Párizs is támogatja az Európai Bizottság határvédelmi javaslatait
A francia elnök leszögezte: bízik abban, hogy a migráció témájában úgy tudnak előrelépni a tagállamok, hogy 'tiszteletben tartjuk az Európai Uniót alapító értékeinket'.
2018.09.18 02:30MTIFranciaország is támogatja az Európai Bizottság javaslatait az Európai Unió (EU) külső határainak védelméről - jelezte Emmanuel Macron francia államfő hétfőn Sebastian Kurz osztrák kancellárral a hivatalában folytatott megbeszélés előtt.
A két ország vezetője a szerdán Salzburgban kezdődő EU-csúcs témáiról egyeztet.
Emmanuel Macron kiemelte: az európai határ- és partvédelmi ügynökség, a Frontex megerősítésével, és a tranzit-, illetve a származási országokkal, valamint az Afrikai Unióval folytatott jobb párbeszéddel az Európába érkező migránsok jobb ellenőrzése és a határok jobb védelme a cél. Emellett a szabálytalanul Európában tartózkodók kiutasítási eljárásán is javítani kell az államfő szerint.
Emmanuel Macron kiemelte, hogy támogatja az Európai Uniós soros osztrák elnökségének prioritását az illegális bevándorlás elleni harcban a külső határok biztosításával.
A francia elnök leszögezte: bízik abban, hogy a migráció témájában úgy tudnak előrelépni a tagállamok, hogy "tiszteletben tartjuk az Európai Uniót alapító értékeinket".
Sebastian Kurz úgy fogalmazott, hogy "teljes mértékben támogatjuk Jean-Claude Juncker javaslatait" a határvédelemről, amelynek alapján a Frontex munkatársainak száma a jelenlegi 1500-ról 2020-ra 10 ezerre emelkedne.
Annak a véleményének is hangot adott, hogy az azoknak az országoknak, ahol a migránsok belépnek az Európai Unióba szükségük lenne európai szolidaritásra, de cserébe el kellene fogadniuk az európai segítséget a hivatalos eljárások lefolytatásához.
Sebastian Kurz vasárnapi berlini látogatásához hasonlóan Németország után Franciaország támogatását is kérte a decemberben Bécsben rendezendő Európa-Afrika találkozóhoz.
"Európa-Afrika csúcsot rendezünk decemberben, és bízunk Franciaország támogatásában. Afrika gazdasági fejlesztésére szeretnénk koncentrálni" - mondta az osztrák vezető.
Sebastian Kurz megítélése szerint az Európai Unióban túl sok feszültség volt tapasztalható az elmúlt időszakban.
"A legfőbb cél az elnökségünk alatt, hogy támogassuk azokat, akik hidakat akarnak építeni az Európai Unióban, miután jelenleg túl sok feszültség létezik az EU-n belül Kelet és Nyugat, valamint Észak és Dél között. Az Európai Unió csak akkor érhet el sikereket, ha együtt dolgozunk és cselekszünk" - hangsúlyozta a megbeszélés előtt az osztrák kancellár.
A francia elnök egy korábbi megszólalásában úgy fogalmazott, hogy Keletet és Nyugatot a migráció, az északi és déli tagállamokat pedig az eurózóna közös költségvetésére vonatkozó javaslat osztja meg.
Emmanuel Macron elmondta, hogy a migráción kívül a megbeszélésen egyeztetni fog Sebastian Kurzzal a nagy internetes európai cégek megadóztatására tett javaslatról. Jelezte, hogy reméli, megállapodás születik az osztrák uniós elnökség idején, miután a vállalatok és az emberek is nagyon várják ezt a digitális európai piac jobb működése érdekében.
Megemlítette az eurózónáról reformjáró szóló egyeztetéseket is a német kancellárral júniusban javasoltak alapján, valamint a Brexit-tárgyalásokat, amelyeket szintén az "Európai Unió kohéziója és védelme" kell, hogy vezessen - mint ahogy fogalmazott - a közös piac megőrzése érdekében, és tiszteletben tartva a brit állampolgárok szavazatát. Sebastian Kurz jelezte, hogy el kell kerülni a "kemény Brexitet".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06