Időszámítás
Juncker: át kell térni az állandó nyári időszámításra
Az ügyben tartott európai konzultáción a résztvevők többsége elutasította az évenként kétszer esedékes óraátállítást.
2018.08.31 10:08MTIAz emberek akaratának megfelelően meg kell szüntetni az évenként kétszeri óraátállítást, és át kell térni az állandó nyári időszámításra - jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke pénteken a ZDF német országos közszolgálati televíziónak.
A politikus a belgiumi Genvalban, a brüsszeli bizottság kétnapos kihelyezett ülésének szünetében elmondta: az a meggyőződése, hogy az Európai Unióban megszűnik a téli és a nyári időszámítás kettőssége.
"Az emberek ezt akarják, mi pedig megcsináljuk" - hangsúlyozta Jean-Claude Juncker, kiemelve, hogy az ügyben tartott európai konzultáción a résztvevők többsége elutasította az évenként kétszer esedékes óraátállítást.
"Nincs értelme kikérni az emberek véleményét, ha nem vesszük figyelembe" - mondta a luxemburgi kereszténydemokrata politikus.
Hozzátette: első lépésként a bizottságot igyekszik meggyőzni arról, hogy át kell térni az állandó nyári időszámításra, utána pedig az Európai Parlamentnek (EP) és a tagállamoknak kell lépniük az ügyben.
A július elejétől augusztus közepéig tartott konzultáción 4,6 millióan fejezték ki véleményüket, 80 százalék az óraátállítás megszüntetése mellett foglalt állást.
Az EP februárban kezdeményezte az óraátállítás felülvizsgálatát, és felkérte fel az EB-t, hogy értékelje az ügyet szabályozó irányelvet, és szükség esetén tegyen javaslatot a módosításra.
Az EP indoklása szerint az állampolgári kezdeményezések azt mutatják, hogy a márciusban és októberben esedékes óraátállítás körül az egészségi hatások miatt nagy a lakossági aggodalom, az óraátállítással elérhető energiamegtakarítás viszont jelentéktelen mértékű.
A szabályozás felülvizsgálata Finnország kezdeményezésére került napirendre, miután állampolgárok tízezrei kérték a finn kormányt, hogy szüntessék meg az évi kétszeri óraátállítást, és maradjon a nyári időszámítás.
Az EP és az Európai Unió Tanácsa - a tagállami kormányok szakminisztereit összefogó testület - 2001-ben vezetett be az egész Európai Unióban kötelező irányelvet a nyári és a téli időszámításról, ismertebb nevén az óraátállításról.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06