Felfedezés
Elzárt törzset fedezett fel egy drón - videó
Gyakran azért választják az izolálódást, mert traumatikus élményeik vannak a külvilággal kapcsolatban.
2018.08.24 13:37MTIElzárt amazóniai törzsről készített felvételeket egy drón Brazíliában: a légi felvételeken 16 ember látható, amint az esőerdőn és egy erdei tisztáson haladnak át. Az egyik felvételen az egyik bennszülött íjat és nyilat visz a kezében.
A Funai, a bennszülöttekkel foglalkozó brazil hatóság közlése szerint a felvételek egy tavalyi, az izolált közösségeket kutató expedíció során készültek, de csak a héten hozták őket nyilvánosságra a kutatás védelme érdekében.
A szakértők az Amazonas állam délnyugati részén elterülő Javari-folyó bennszülöttek lakta völgyét vizsgálták. Itt 11 ismert csoport él elzártan, több, mint bárhol máshol Brazíliában.
A Funai évek óta tanulmányozza a felvételeken látható közösséget, de ez volt az első alkalom, hogy lencsevégre kapták őket.
A képek erejükkel felhívhatják a kormány és a társadalom figyelmét ezen csoportok védelmének fontosságára - véli Wallace Bastos, a Funai elnöke.
A Funai közlése szerint csapatuk több mint 170 kilométert utazott "hajón, teherautón, motoron" és még 120 kilométert "gyalog a sűrű erdőben", mire eljutottak a helyszínre, ahol kivájt pálmafatörzsből készült kenukat, egy baltát (fanyélhez erősített kőpengét) és egy zsúpfedelű kunyhót is lefotóztak - írja a The New York Times.
Bruno Pereira, a Funainak a régióban élő csoportok kutatását koordináló szakembere szerint ezek a dokumentációk segítik a tudósokat az őslakos népek kultúrájának tanulmányozásában. Egyelőre nem sikerült azonosítani a törzs nevét, bár vannak etnicitására és nyelvére vonatkozó találgatások.
"Minél többet tudunk az elzárt közösségek életmódjáról, annál jobban meg tudjuk őket védeni" - mondta.
Latin-Amerika legnagyobb országának területén 107 elzárt törzset regisztráltak. Bár a Funai néha fotókat és videókat készít róluk, több mint harminc éve nem léptek velük kapcsolatba.
Bruno Pereira szerint a törzsek tudnak a városokról és a környezetükben lévő farmokról, de gyakran azért választják az izolálódást, mert traumatikus élményeik vannak a külvilággal kapcsolatban.
A külső kapcsolatok gyakran halálos kimenetelűek lehetnek, vérontásba torkollhatnak, vagy hatásukra járvány törhet ki a törzsön belül. Tavaly egy illegális aranybányászokból álló csoport állítólag megölte egy izolált törzs 10 tagját.
"Ha kapcsolatba akarnának lépni a külvilággal, megtalálnák a módját, hogy kommunikáljanak velünk" - mondta Pereira.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


