Két halott, rengetegen kórházban
Izraelben is van halálos áldozata a nyugat-nílusi láznak
A halálos áldozatok, illetve a kórházakban ápolt súlyosabb esetek eleve legyöngültebb egészségi állapotban lévő, általában idősebb emberek közül kerültek ki.
2018.08.24 12:46MTIKetten belehaltak a nyugat-nílusi lázba, és 68 beteget kórházakban ápolnak Izraelben az egészségügyi minisztérium szerint - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet pénteken.
Elsősorban a vizekben gazdagabb Saron-vidék, Caesarea - Pardesz Hanna - Binyamina vidékén találtak betegséget terjesztő szúnyogokat, de az egész ország területéről jelentettek megbetegedéseket.
A halálos áldozatok, illetve a kórházakban ápolt súlyosabb esetek eleve legyöngültebb egészségi állapotban lévő, általában idősebb emberek közül kerültek ki. A megbetegedések döntő többsége enyhe lefolyású, de az egyik, jelenleg kritikus állapotban lévő beteg mindössze 18 éves.
Pontos adatok a fertőzöttekről nem állnak rendelkezésre, mert közülük csak kevesen jutnak el orvoshoz, ugyanis legnagyobb részük tünetmentes, vagy csak két három-napos enyhe lefolyású influenzához hasonlatos tünetektől szenved.
Az izraeli környezetvédelmi minisztérium szúnyogirtásra utasította a helyi hatóságokat, és felszólította a lakosságot, hogy tegyenek óvintézkedéseket a szúnyogokkal szemben: a nagy meleg ellenére viseljenek testüket fedő ruhát, és használjanak szúnyogriasztó eszközöket.
Izraelt az utóbbi időkben minden évben elérte a nyugat-nílusi láz, de az egészségügyi minisztérium szerint idén a korábbi éveknél jelentősebb a szúnyogok fertőzöttsége.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


