Állati
Hatalmas telefonszámlát köszönhetnek egy gólyának
Elvesztette azt a nyomkövetőt, amelyet a környezetvédők helyeztek rá.
2018.06.29 12:05MTIHatalmas összegű telefonszámlát kapott egy lengyel alapítvány, mert egy gólya elvesztette azt a nyomkövetőt, amelyet a környezetvédők helyeztek rá.
Az EcoLogic Csoport tavaly telepített jeladót a fehérgólya hátára, hogy nyomonkövethessék a madár vándorlási szokásait - adta hírül a lengyel rádió.
A vándormadár mintegy hatezer kilométert repült, és a Szudán keleti részén lévő Kék-Nílus-völgyből kapták tőle az utolsó jeleket, amikor elveszítették vele a kapcsolatot.
Valaki azonban Szudánban megtalálta a nyomkövetőt, kivette belőle a SIM kártyát, behelyezte saját telefonjába, és mintegy 20 órányi hívást kezdeményezett.
A lengyel környezetvédők egy hétszázötvenezer forintnyi értékű telefonszámlát kaptak, amelyet ki kell fizetniük.
A jeladóval ellátott gólyák fontos szerepet játszanak a vándormadarakról folyó környezetvédelmi és fajmegőrző kutatásokban. Bár a fehér gólya ma már nem veszélyeztetett faj, 50 éve Európában majdnem a kihalás szélére került élőhelyei, a mocsarak lecsapolása, a széles körű iparosítás miatt - olvasható a BBC News honlapján.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


