Illegális bevándorlás
Szlovákiában a többség nem akarja, hogy az állam segítse a menekülteket
Egy felmérés szerint Szlovákiában a megkérdezettek közel kétharmada nem ért egyet azzal, hogy az állam segítse az országba érkezett menekülteket.
2018.06.27 01:30MTIA felmérést a Focus közvélemény-kutató ügynökség az M. R. Stefánik konzervatív intézet megrendelésére készítette idén áprilisban, több mint ezer ember megkérdezésével. A felmérés eredményeit a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség ismertette. A széles körű felmérésben azt vizsgálták, hogy milyen elvárásai vannak a lakosságnak az állammal szemben. A kérdések döntő többsége a rendszerváltoztatás előtti időszak és a jelen viszonyai közötti különbségekre összpontosított.
A válaszokból kiderült, hogy a résztvevők többsége a piaci megoldásokkal szemben az erős szerepet vállaló államot részesíti előnyben. A 21 felvetést tartalmazó közvélemény-kutatás során a válaszadók legnagyobb hányada az egészség- és az oktatásügy, illetve a munkaadó-munkavállaló viszonyrendszerben tartotta fontosnak az állam erőteljes szerepvállalását.
A felmérésben egyetlen olyan felvetés volt, amellyel a válaszadók többsége nem értett egyet. Ez arra vonatkozott, hogy segítenie kell-e az államnak az országba érkező menekülteknek. Az állam ilyen jellegű segítségnyújtásával a megkérdezettek 63 százaléka nem értett egyet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


