Egészségügy
Eltitkolta HIV-fertőzöttségét egy Angliában dolgozó magyar sebész
Évekig műtött úgy, hogy eltitkolta a betegségét, 400 páciensét küldték el tesztre.
2018.06.21 11:33ma.huÉveken keresztül eltitkolta HIV-fertőzöttségét egy Angliában dolgozó magyar sebészorvos. Ny. Tamás az angol állami egészségügy (NHS) több intézményében is dolgozott, évekig műtött úgy, hogy eltitkolta fertőzöttségét - írja a Telegraph.
Az NHS szabályai szerint a HIV-betegek is praktizálhatnak, rájuk azonban szigorúbb szabályozás vonatkozik. Évek óta létezik olyan gyógyszer, mely szedése mellett nem fertőznek, emelett bejelentési kötelezettségük van, és folyamatosan ellenőrzik, hogy szedik-e a gyógyszereiket.
Ny. Tamás egy év börtönbüntetést kapott, két évre felfüggesztve. Az angol orvosi kamarából kirúgták.
Védőügyvédje a tárgyaláson azt állította, a sebész félt a HIV-fertőzöttek megbélyegzésétől, ezért nem jelentette be betegségét.
Ny. Tamás közel 400 korábbi betegével közölték levélben, hogy HIV-fertőzött kezelte őket, menjenek el vértesztre.
A páciensek között nagy pánik tört ki, ám végül mindenki tesztje negatív lett.
Ny. Tamás a Semmelweis Egyetemen végzett orvosként, és 2004 óta dolgozott különböző angliai kórházakban. 2010-2016 között 24 kórházban fordult meg.
Pontosan nem tudni, hogy mikor fertőződött meg a vírussal. Először egy otthoni teszt mutatta ki fertőzöttségét még 2015-ben, ám mivel ezek a tesztek nem elég pontosak, végül egy páciense adatait használva küldte el saját vérmintáit kórházi vizsgálatra. Ez a teszt szintén pozitív lett.
Ez a csere lett gyanús az NHS-nek, és vizsgálatot indítottak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:47 Medve elől menekülve fulladt tóba egy 18 éves lány Hargita megyében
- 18:47 Viktor Janukovicsot további 15 év börtönre ítélték Ukrajnában
- 16:48 Óriási áramkimaradás bénította meg Spanyolországot és Portugáliát
- 14:56 Dunai hajóbaleset - megtalálták az eltűnt csepeli edző holttestét
- 12:53 NAV: hatszor bukott meg a próbavásárláson egy budapesti boltos
- 10:34 Négy év fegyházra ítéltek egy férfit, aki miatt halálra fagyott egy hajléktalan nő
- 8:37 Zöld utat kaptak a napfény tompítását célzó kísérletek
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06