Több száz embert kellett evakuálni
Második világháborús bombát hatástalanítottak Hongkongban
Több száz embert kellett evakuálni pénteken Hongkongban egy építkezés helyszínén talált második világháborús bomba miatt; az idén ez már a harmadik ilyen eset ugyanezen a helyszínen a rendőrség jelentése szerint.
2018.05.11 20:30MTIA körülbelül 450 kilogrammos amerikai gyártmányú robbanószerkezetet csütörtök délután fedezték fel egy új metróállomás építésének helyszínén, hatástalanítása 20 órát vett igénybe. A környező utakat erre az időre lezárták, az épületeket kiürítették és kordonokkal zárták le. Mintegy 1200 embert evakuáltak a forgalmas Vancháj negyedben található irodákból, éttermekből és üzletekből.
Laj Ngo-jau a tűzszerészség tisztje elmondta, hogy a bomba nem volt stabil állapotban, fennállt a robbanás veszélye, ezért különösen óvatosan kellett eljárniuk.
Nem ritka eset, hogy építőmunkások vagy akár járókelők bukkannak repülőbombákra vagy lőszerekre az egykori brit koronagyarmat területén, amely a japán és a szövetséges erők heves ütközeteinek volt a színtere a második világháború idjén.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


