Tragédia
Altatás közben pusztult el egy ritka barnamedve Olaszországban
Altatás közben pusztult el egy ritka appennini barnamedve, amelyet megjelölés céljából fogtak be egy közép-olaszországi nemzeti parkban.
2018.04.21 20:56ma.huAz Abruzzo, Lazio és Molise régiók területére kiterjedő park vizsgálatot indított a fiatal állat elpusztulásának ügyében - írta a BBC News.
A park biológusai rádiós nyakörvet akartak az állatra helyezni, hogy nyomon tudják követni a mozgását. A hím appennini barnamedve (Ursus arctos marsicanus) légzése azonban elnehezült az altatás közben, majd az állat nem sokkal később elpusztult.
A park munkatársai "óriási veszteségnek" nevezték a ragadozó halálát.
"Ez egy súlyosan veszélyeztetett alfaj, amelynek mára mindössze ötven, vagy talán annál kevesebb képviselője maradt" - mondta a Természetvédelmi Világalap (WWF) olasz részlege, amely egyúttal az állatok befogási procedúrájának felülvizsgálatát is kérte.
Az olasz sajtó szerint a fiatal medve szerda éjszaka sétált bele a csapdába, amelyet egy másik állat befogására helyeztek ki a parkban. A Mario nevű másik medvét azért akarták befogni, mert éjszaka megjelent az egyik faluban és a szakemberek veszélyesnek ítélték a helyiekre nézve.
"Ez volt az első alkalom, hogy a befogáskor alkalmazott érzéstelenítéskor vészhelyzettel találkoztunk" - mondta Antonio Carrara, a park vezetője, hozzátéve, hogy az ilyenkor érvényes protokoll ugyan minimalizálja a kockázatot, ám azt sajnos soha nem lehet teljesen kizárni.
Carrara reményei szerint az állat boncolása nyomán fény derül a halála pontos okára.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


