Vasúti közlekedés
Tavaly csaknem kilenc évnek megfelelő időt késtek összesen a romániai vonatok
A vonatok évről-évre egyre több késést halmoznak fel, 2014-ben még 2,22 millió percet késtek, ami 2017-ben már duplájára nőtt.
2018.04.18 23:30MTITavaly összesen 4,53 millió percet késtek a vonatok Romániában, ami csaknem 9 évnek felel meg - közölte szerdán a Profit.ro gazdasági hírportál.
A vonatok évről-évre egyre több késést halmoznak fel, 2014-ben még 2,22 millió percet késtek, ami 2017-ben már duplájára nőtt. 2016-ban is már 4,47 millió perccel később értek célba a járatok a menetrendhez képest.
Ennek egyik fő oka a vasúti pályák gyatra állapota, ami miatt a vonatok átlagban körülbelül 40 kilométer/órás sebességgel közlekednek. Romániában évtizedek óta nincs pénze az állami vasútvállalatnak nagyszabású beruházásokra, pályafelújításokra, az európai uniós pénzalapokat is nagyon lassú ütemben hívják le.
A Román Államvasutak (CFR) adatai szerint tavaly 70 esetben térítették meg az utasoknak a jegyár 25 vagy 50 százalékát a késések miatt, de ilyen jóvátételben csak azok részesülhettek, akik nemzetközi vonatokon utaztak és késett a járatuk. A CFR közölte már korábban, hogy képtelen belföldön gyakorlatba ültetni az erre vonatkozó európai uniós irányelvet, hiszen ha valamennyi olyan utas jegyét részben megtérítenék, akinek a járata késett, a vállalat működésképtelenné válna.
Tavaly 54,3 millióra emelkedett az utasok száma az előző évi 52,9 millióhoz mérten, de a növekedés főleg annak köszönhető, hogy a kormány korlátlan ingyenességet biztosított az egyetemistáknak, ezért az egyetemi hallgatók sokkal többet utaznak, mint azelőtt. Az 54,3 millió utas 10 százalékát tették ki a diákok.
Az utasok számának megnövekedése miatt a vonatok zsúfoltak, hiszen a CFR-nek legalább 300 vagonnal kevesebb van a kocsiparkjában a szükségeshez képest.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06