Balhé
Román sofőr halt meg egy elfajult közúti vitában Írországban
Egy ütéstől hanyatt esett, beverte a fejét.
2018.04.14 14:47ma.hu
Meghalt egy férfi, miután megütötték és hanyatt esett egy közúti vita során az írországi Wexfordban.
Az incidens mindkét érintettje 50-es éveiben járó teherautósofőr. Mindkét jármű befelé hajtott a központi kompkikötőbe, mikor túl közel kerültek egymáshoz. Ezután mindkét sofőr félreállt és kipattant a járműből. Szemtanúk szerint ütni kezdték egymást. Az egyik sofőr hirtelen hanyatt esett és beverte a fejét a betonba. A másik sofőr erre visszamászott járművébe, és kihajtott a kikötőből, sorsára hagyva a sérültet.
A sérültet, akiről kiderült, hogy román állampolgár, a helyszínen halottnak nyilvánították. A helyszínt a vizsgálat idejére lezárták. Még várják a szemtanúk jelentkezését. Az elmenekült sofőrt a kikötőtől nem messze kapcsolták le. A helyi rendőrkapitányságra szállították, kikérdezték, majd előzetes letartóztatásba helyezték.
Wexford tanácsosa, Ger Carthy részvétét fejezte ki az elhunyt családjának. "Aggasztó, hogy ilyesmi történt ebben a közösségben" - mondta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-kép miatt
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06