Légi
Sztrájk miatt akadozik a közlekedés négy németországi repülőtéren
Akadozik a közlekedés kedden a németországi Bréma, Frankfurt, Köln és München nemzetközi repülőterén a közalkalmazottakat képviselő szakszervezet (ver.di) figyelmeztető sztrájkja miatt.
2018.04.10 12:00MTIA munkabeszüntetés ugyan csupán három órán keresztül tartott és délelőtt 11-kor véget ért, mégis járatok százait kellett törölni és egész nap fennakadásokkal kell számolni a Németországot érintő nemzetközi légi közlekedésben. A legnagyobb német légitársaság, a Lufthansa 800 járatot törölt keddi menetrendjéből.
A ver.di felhívására a földi kiszolgáló személyzet és a tűzoltóság sztrájkolt a négy repülőtéren. A Köln/Bonn repülőtéren valamennyi tűzoltó egység felfüggesztette a munkát, így egyetlen járatot sem lehetett elindítani és fogadni.
A szakszervezet egyebek mellett 6 százalékos béremelést követel a kollektív szerződések hatálya alá tartozó 2,8 millió közalkalmazottnak, és az utóbbi napokban több tartományban szervezett figyelmeztető sztrájkokat. Berlinben például a vízműveknél és a hulladékgazdálkodási vállalatnál függesztették fel a munkát. A szakszervezet tovább folytatja az akciókat, erősítve a munkaadói oldalra kifejtett nyomást a bértárgyalások április 15-én kezdődő harmadik fordulója előtt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


