Szíria
Putyin: nem lehet megengedni a vegyifegyver-provokációkat
Egyeztetett Merkellel.
2018.04.10 06:11ma.huNem szabad megengedni a vegyi fegyverekkel elkövetett provokációkat és az ilyen eszközök bevetésének lehetőségével kapcsolatos spekulációkat - hangsúlyozta Vlagyimir Putyin orosz államfő, aki telefonon beszélt Angela Merkel német kancellárral - közölte hétfőn a Kreml sajtószolgálata.
Az orosz elnöki hivatal közleménye szerint a két vezető eszmecserét folytatott a szíriai helyzetről, egyebek között azokról a több nyugati ország által megfogalmazott a vádakról, amelyek szerint a szíriai kormány vegyi fegyvert vetett be. "Orosz részről felhívták a figyelmet az ezzel kapcsolatos provokációk és spekulációk megengedhetetlenségére".
Putyin és Merkel a telefonbeszélgetés során megerősítette az Északi Áramlat-2 fölgázvezeték megvalósításával kapcsolatos álláspontját. Németország március végén megadta a csővezetéknek a területén való megépítésére való összes engedélyt.
Az orosz elnök és a német kancellár megállapodott abban, hogy folytatják közös munkát a normandiai formátumban az ukrajnai válság rendezése érdekében. A felek részletesen megvitatták a Délkelet-Ukrajnában kialakult helyzetet, különös tekintettel arra, hogy a krízis békés megoldásában a minszki megállapodásoknak nem lehet alternatívája és kiemelték a húsvéti tűzszünet betartásának fontosságát.
Putyin és Merkel kifejezte készségét, hogy továbbra is támogassa az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelőinek munkáját a demarkációs vonal mentén. Szó esett egy esetleges ENSZ-misszió létrehozásáról is, amelynek feladata az EBESZ-megfigyelők védelme lenne. A felek hangsúlyozták a "mindenkit mindenkire" elv alapján történő fogolycsere célszerűségét.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


