Terror
Többen meghaltak és sokan megsebesültek a Gázai övezetnél történt összecsapásokban
A palesztin tiltakozók gumiabroncsokat gyújtottak fel a határ mellett, ami miatt sűrű füst gomolygott a környéken.
2018.04.07 13:30ma.huNégyen meghaltak és mintegy százötvenre emelkedett a sebesültek száma a Gázai övezet határán az izraeli hadsereg és a palesztinok között pénteken kiújult összecsapásokban - jelentette az izraeli sajtó.
Az izraeli 10-es csatorna kereskedelmi televízió úgy értesült, hogy a sebesültek közül öt ember állapota súlyos. A csatorna az előző hetinél kevésbé súlyosnak ítéli meg az összecsapásokat. A Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet szerint ezúttal a kövek és gumiabroncsok mellett Molotov-koktélokat is dobtak az izraeli katonák felé a tiltakozó palesztinok.
Az izraeli hadsereg a határ mentén öt helyen számolt be rendbontásról, s bejelentette, hogy tömegoszlató eszközöket, s ha szükséges, lőfegyvert is használni fog a határsértőkkel szemben.
A palesztin tiltakozók gumiabroncsokat gyújtottak fel a határ mellett, ami miatt sűrű füst gomolygott a környéken. A füsttel - és tükrökkel - az izraeli mesterlövészeket igyekeztek megzavarni. Az izraeli biztonsági hatóságok pedig zárt katonai övezetté nyilvánították a határ környékét, ahová csak katonai engedéllyel lehet bemenni.
Mahmúd al-Zahar, a Gázai övezetet irányító Hamász radikális szervezet szóvivője meglátogatta a tüntetőket, és nekik mondott beszédében megfenyegette az izraeli katonákat, hogy ha az övezet belsejére támadnak, akkor a Hamász válaszul mélyen Izraelt fogja célba venni.
A múlt héten legalább 16 palesztint lőttek agyon izraeli katonák a határnál kezdődött tiltakozások során. A Hamász ugyanis arra szólította fel az övezetben élőket, hogy hat héten át tiltakozzanak a "fojtogató izraeli blokád" ellen, azt követelve, hogy a palesztin menekültek visszatérhessenek földjeikre és otthonukba, ahonnan a zsidó állam megalapításakor elűzték őket.
Arra ugyan az izraeli hadsereg és a szervezők is felszólították az embereket, hogy maradjanak biztonságos távolságban az izraeli határtól, de ezt sok feldühödött fiatal figyelmen kívül hagyta.
Az izraeli hadsereg akkor arról adott számot, hogy a határnál több ezer palesztin gyűlt össze, akik kövekkel dobálták meg az izraeli katonákat, és égő gumiabroncsokat gurítottak feléjük. Az izraeli katonaság szerint tömegoszlató eszközöket vetettek be, és a "fő felbujtókra" nyitottak tüzet, emellett két palesztin szerintük lőfegyverrel támadt az izraeli katonákra, ezért lőtték le őket.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06