Diplomácia
A Trump-kormányzat megszünteti az Egyesült Államokban élő libériaiak védett státuszát
A Trump-kormányzat megszünteti az Egyesült Államokban élő libériaiak védett státuszát. Ezt Donald Trump elnök jelentette be kedden este kiadott memorandumában.
2018.03.28 06:48MTIAz Egyesült Államok még Bill Clinton elnöksége idején hívta életre, és 1999-ben indította be azt a különleges programot, amely oltalmat nyújtott a libériai polgárháború elől menekülőknek. A program érvényességét az ezt követő amerikai kormányok is meghosszabbították, ezzel lehetővé tették libériai állampolgároknak, hogy az Egyesült Államokban éljenek és jogszerűen munkát is vállaljanak.
Kedden este nyilvánosságra hozott jegyzékében Donald Trump azonban leszögezte: Libériában "már nincs fegyveres konfliktus" és a nyugat-afrikai ország "jelentős eredményeket ért el a stabilitás helyreállításában és a demokratikus kormányzás terén". Az elnök megállapította, hogy Libéria a korábbi konfliktusokból is felépült, és ma már "megfelelően kezelni tudja állampolgárai hazatérését".
Az amerikai belbiztonsági minisztérium adatai szerint az Egyesült Államokban jelenleg 839 libériai állampolgárnak van - az oltalmat nyújtó program keretében - érvényes munkavállalási engedélye.
Az amerikai elnök ugyanakkor a március 30-ig érvényben lévő programot egy évvel meghosszabbította, annak érdekében, hogy "az átmeneti időszak rendezett" legyen, és a libériai kormánynak is legyen ideje felkészülni állampolgárai "reintegrálására".
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


