Orvostudomány
Eddig csak állatoknál ismert betegségben halhatott meg három ember Németországban
Eddig csak állatoknál ismert vírusos megbetegedésben halhatott meg három ember Németországban.
2018.03.27 14:56MTIA Robert Koch országos járványügyi intézet (RKI) és a Friedrich Loeffler állategészségügyi intézet (FLI) adatai szerint valószínűleg az úgynevezett klasszikus bornavírus (BoDV-1) okozott halálos kimenetelű agyvelőgyulladást három betegnél.
Ketten szervátültetésen estek át, ugyanattól a donortól kaptak szervet. A BoDV-1 által okozott gyulladás a műtét után lépett fel, és a betegek halálával végződött.
Az RKI Epidemiológiai hírlevél című kiadványának márciusi számában ismertetett vizsgálat szerint a szervátültetéses esetektől függetlenül egy harmadik embernél is kimutatták, hogy minden bizonnyal a BoDV-1 okozott halálos kimenetelű agyvelőgyulladást. Erről az esetről nem közöltek részleteket. Hozzátették, hogy elemeznek még egy negyedik, hasonló esetet is.
Kiemelték, hogy az új eredmények alapján érdemes a BoDV-1 jelenlétét is megvizsgálni a tisztázatlan eredetű agyvelőgyulladásos megbetegedéseknél.
A BoDV-1 eddig csak állatoknál, főleg lovaknál és juhoknál fordult elő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


