Németország
Helyén marad a vitatott Hitler-harang
Helyén marad és újra szólni fog az úgynevezett Hitler-harang a németországi Herxheim am Berg protestáns templomában - így döntött a Rajna-vidék-Pfalz tartományban fekvő falu önkormányzata.
2018.02.27 22:30MTIA hétfőn este 10:3 arányban megszavazott határozat szerint a harangnak a helyén kell maradnia, hogy "ösztönzést adjon a megbékélésnek és figyelmeztessen az erőszakra és igazságtalanságra".
A vitatott harang 1934 óta lóg a Jakobskirche tornyában, a rajta látható horogkereszt és az Alles für's Vaterland - Adolf Hitler (Mindent a hazáért - Adolf Hitler) náci felirat miatt azonban tavaly országos figyelembe középpontjába került, és a helyi gyülekezet szeptemberben úgy döntött, elnémítja a harangot, nehogy a templom és a falu szélsőjobboldali zarándokhellyé váljon.
A tartományi evangélikus egyház felajánlotta, hogy állja a harang leszerelésének és egy új harang beszerzésének a költségeit, az önkormányzat azonban végül egy általa végeztetett szakvéleményre hivatkozva a harang megtartása és újbóli üzembe helyezése mellett döntött azzal, hogy a templom falán a harang múltjára utaló emléktáblát helyeznek el.
A szakértői vélemény szerint a harang műemléknek tekintendő, és vagy múzeumban kell elhelyezni, vagy a templomtoronyban kell hagyni, "eltávolítása menekülés lenne a higgadt és elfogulatlan emlékezéskultúra elől". Az önkormányzat határozatát a közönség egy része tapssal fogadta, egy jelenlévő lakos szerint a döntés megfelel a többség akaratának.
A Németországi Zsidók Központi Tanácsának (ZdJ) elnöke, Josef Schuster szeptemberben azt mondta, hogy a harangnak múzeumban lenne a helye, "felfoghatatlan, hogy egy ilyen harangot egyáltalán valaha kitettek egy templomban". Előtte egy nyugdíjas tanárnő újságcikkben bírálta, hogy a templomban semmi sem utal a harang történetére.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


