Terror
Javult az iszlám megítélése Franciaországban
Macron nemzeti konzultációt kezdeményez.
2018.02.12 05:36MTIJavult az iszlám megítélése Franciaországban, ahol a társadalom 56 százaléka szerint ez a vallás összeegyeztethető a demokrácia értékeivel, míg 2016-ban csak 44 százalék gondolta ezt - derül ki az Ifop közvélemény-kutatóintézet felmérésből, amelyet a Le Journal du Dimanche (JDD) című vasárnap megjelenő hetilap ismertetett.
A felmérés abból az alkalomból készült, hogy Emmanuel Macron nemzeti konzultációt javasol "az alapok letétele az iszlám franciaországi megszervezésére".
"A módszerem, hogy lépésről lépésre haladjunk a témában" - mondta az elnök a JDD-nek adott interjúban. "Addig nem teszek konkrét javaslatot, amíg a munka nem ért véget" - tette hozzá.
"Értelmiségeikkel és egyetemi tanárokkal, valamennyi vallás képviselőjével találkozom, mert úgy vélem, hogy a történelmünkből kell alapvetően merítenünk, a katolikusok és a protestánsok történetéből" - hangsúlyozta Emmanuel Macron sorolva számos intézményt, amelyek kezdeményezéseket tettek az iszlám vallás integrálása érdekében.
"2018 első felében szeretném letenni az iszlám franciaországi megszervezésének alapköveit" - jelentette ki az államfő.
Emmanuel Macron elmondta: célja megtalálni "a szekularizáció útját, annak lehetőségét, hogy ugyanúgy lehessen hinni, mint nem hinni, azért, hogy megőrizzük a nemzeti kohéziót és a szabad vallásgyakorlás lehetőségét".
A francia elnök január elején a franciaországi vallási vezetők előtt tartott beszédében jelezte, hogy szeretne az iszlám franciaországi beillesztéséről közös gondolkodást kezdeményezni, azért, hogy Franciaország "ne essen bele abba a válságba, ami nemzetközi szinten tapasztalható".
A február 2-3-án 1002 francia nagykorú állampolgár megkérdezésével készült felmérés azt mutatja, hogy a franciák megítélése az iszlám vallásról a megkezdett társadalmi vitának köszönhetően javult az elmúlt két évben. Tény, hogy a társadalom 43 százaléka még mindig nem tartja összeegyeztethetőnek az iszlámot a szekularizált francia társadalom értékeivel, de 2016 szeptemberben még 56 százalékos volt ez az arány.
Az elutasítottság a Marine Le Pen vezette Nemzeti Front táborában (62 százalék) és a jobbközép Köztársaságiaknál (63 százalék) a legerősebb. Emmanuel Macron pártja, a Köztársaság lendületben szavazóinak 41 százaléka gondolja azt, hogy az iszlám nem fér meg a demokráciával, a radikális baloldali Lázadó Franciaország szavazóinak 39, a szocialistáknak 27 százaléka látja így.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:54 AI és VUCA - elhozzák a világ végét, de nem úgy, ahogyan a legtöbben várnák
- 16:12 Pszichedelikus szertartások a hatalmi elitnek - Titkos drogtermet tártak fel Peruban
- 14:40 Csak a bálnák tudják, hogy 53 év után hova zuhant vissza a Földre a szovjet űreszköz
- 12:29 Trump üdvözli Putyin béketárgyalási javaslatát
- 10:27 Meteorológia: megdőlt a hajnali hidegrekord szombaton
- 8:25 Macron visszautasítja Putyin javaslatát
- 6:11 Az orosz elnök közvetlen tárgyalásokat javasol Kijevnek
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06