Illegális bevándorlás
A muzulmánellenes rasszizmus erősödésére figyelmeztet a németországi muszlim elnök
Míg korábban "csupán" Molotov-koktélokkal dobáltak meg mecseteket, újabban pokolgépes merényletek is előfordulnak.
2018.02.07 08:57MTIA muzulmánellenes rasszizmus erősödésére figyelmeztetett a Németországi Muzulmánok Központi Tanácsának (ZMD) elnöke egy keddi lapinterjúban.
Aiman Mazyek a Heilbronner Stimme című lapban megjelent interjúban hangsúlyozta, hogy egyre alacsonyabbra süllyed a muzulmán vallású emberek elleni erőszakos bűncselekmények elkövetésétől visszatartó "gátlásküszöb", és míg korábban "csupán" Molotov-koktélokkal dobáltak meg mecseteket, újabban pokolgépes merényletek is előfordulnak.
Így például egy drezdai mecset imámja ellen tavaly szeptemberben hajtottak végre robbantásos támadást, és a feltételezett elkövető azzal indokolta a terhére rótt bűncselekményt, hogy úgy érezte, tennie kell valamit a muszlimok ellen - mondta a ZMD elnöke.
Hozzátette, hogy az erőszak elburjánzásában nagy szerepe van az interneten folytatott uszításnak. A gyűlöletet terjesztő oldalak jelentőségét "évekik krónikusan alábecsülték", és így kialakult az a gondolkodásmód, amely a muzulmánellenes rasszizmus "'új dimenziójához" vezetett.
Kiemelte, hogy a bűncselekmények jelentős része nem is kerül be a hivatalos nyilvántartásokba, mert az áldozatok nem mernek a hatóságokhoz fordulni. Példaként említette, hogy pénteken rálőttek egy hallei mecsetre, és kiderült, hogy korábban is történt ilyen támadás, de az imám csak a második eset után fordult a rendőrséghez.
Az iszlámellenes bűncselekmények a politikai bűncselekmények kategóriájába tartoznak Németországban. Számuk alakulásáról tavasszal jelennek meg adatok, a 2017-es bűnügyi statisztika részeként. A még készülő kimutatás vallási vonatkozású fejezetéből egyelőre annyi szivárgott ki, hogy tavaly a január-novemberi időszakban országszerte 97 keresztényellenes bűncselekményt regisztráltak. A muzulmánellenes bűncselekményekkel kapcsolatban nem jutottak nyilvánosságra ilyen adatok.
A csaknem 83 milliós Németországban nagyjából 4-4,5 millió muszlim él, többségük szunnita török. A menekülthullám révén valószínűleg több mint félmillióval nőtt a muszlimok száma az országban.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06