Erőszak
Lövöldözés Pennsylvaniában - öt halott, egy sebesült az autómosóban
Egyelőre nem tudni, mi lehetett az elkövető célja.
2018.01.29 01:29MTILövöldözés volt a pennsylvaniai Pittsburghtől délre, öt halottról és egy sebesültről számolt be a rendőrség.
A lövöldözés Pittsburghtől mintegy 90 kilométernyire délre, a marylandi határ közelében lévő Saltlickban történt, a település autómosójánál.
A helyi rendőrség közlése szerint két férfit és két nőt találtak holtan, két sebesültet kórházba szállítottak, egyikük a kórházban meghalt. A lövöldözést vasárnap hajnalban követték el. A helyzetet a rendőrség egyelőre még csak feltárni próbálja, de feltételezése szerint az elkövető is az áldozatok között van. Az áldozatok kilétéről nem adtak tájékoztatást, a rendőrség közleményben nyugtatta meg a helybélieket, hogy a közösséget "nem fenyegeti közvetlen veszély".
Robert Broadwater rendőr a Pittsburgh Post-Gazette című lapnak azt mondta: egyelőre nem tudni, mi lehetett az elkövető célja, de biztos, hogy kábítószer nem játszott szerepet a gyilkosságokban. Elmondta azt is, hogy két holttestet egy kisteherautóban, két áldozatot pedig az autómosó műhely előtti parkolóban találtak meg.
We're on the scene of a mass shooting in the small town of Melcroft, Fayette County. State Police confirm multiple people have been shot to death at a car wash. And the suspect may be one of them. A live report in minutes on Channel 11 Morning News. pic.twitter.com/JxrVhh3xVp
— Lori Houy (@WPXI_Lori) 2018. január 28.
A town watches as @PSPTroopBPIO investigates multiple fatalities in Melcroft. @WPXI_Lori #WPXI pic.twitter.com/jxshjvoT07
— Gigi (@wpxigigi) 2018. január 28.
BREAKING NEWS: @WPXI_Lori is working on getting more details on this shooting in Melcroft, PA. #WPXI pic.twitter.com/q9SZxUy46h
— Gigi (@wpxigigi) 2018. január 28.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


