Gyilkosság
Döbbenet: 97 beteg megölésével gyanúsítanak egy német ápolót
Megvádoltak 97 beteg megölésével hétfőn Németországban egy kórházi ápolót.
2018.01.22 18:21MTIA német sajtóban Niels H. néven azonosított férfi az oldenburgi ügyészség szerint összesen 106 beteget gyilkolhatott meg, de három ember haláláért már elítélték, három esetben pedig nem sikerült a vádelemeléshez elég bizonyítékot gyűjteni.
A német kriminalisztika egyik legnagyobb szabású sorozatgyilkossági ügyét több mint három éven keresztül vizsgálta egy nyomozócsoport. Megállapították, hogy a vádlott bizonyíthatóan megölt 62 beteget az Alsó-Szászország tartományi Oldenburg kórházában, további 35 beteget pedig az ugyancsak alsó-szászországi Delmenhorst kórházában - jelentette a Norddeutscher Rundfunk (NDR) regionális közszolgálati médiatársaság.
A 41 éves férfi a kórházak intenzív osztályán dolgozott, áldozatainál különböző gyógyszerek túladagolásával szívhalált idézett elő, hogy bizonyítsa az újraélesztés területén szerzett tudását.
A vizsgálatok szerint ezekben a vészhelyzetekben feltűnően viselkedett, igyekezett a középpontba kerülni, elismerésre vágyott. Az újraélesztés számos esetben nem sikerült, vagyis az ápoló megölte a beteget.
Az esetek 2000 és 2005 között történtek. Az ápoló 2005-ben bukott le, amikor a delmenhorsti klinika intenzív osztályán egy kollegája rajtakapta, hogy halálos veszélyt okozó injekciót ad be egy betegnek, és leállít egy életfontosságú gyógyszert adagoló berendezést.
Az ügyben 2008-ban jogerőseb elítélték, majd 2015-ben egy másik ügyben életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték kétrendbeli emberölés és kétrendbeli emberölési kísérlet miatt. Az áldozatok hozzátartozóinak nyomására megvizsgálták a munkahelyein a tevékenysége alatt történt valamennyi halálesetet, aminek során exhumáltak 134 holttestet.
Meglehet, hogy az ápoló még sokkal több ember haláláért felelős, mert számos holttestet elhamvasztottak, így nem lehetett elvégezni a gyógyszer-túladagolás nyomainak feltárására irányuló vizsgálatot.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


