Választás
Montenegró április 15-én választ új köztársasági elnököt
Április 15-re írta ki az államfőválasztást Ivan Brajovic montenegrói házelnök pénteken Podgoricában.
2018.01.19 22:30MTIAz ország 2006-ban kikiáltott függetlensége óta ez lesz a harmadik elnökválasztás.
A montenegrói közszolgálati televízió (RTCG) beszámolója szerint a házelnök az utóbbi napokban tárgyalt a parlamenti pártokkal a legmegfelelőbb időpontról, az egyeztetésen azonban az ellenzék nem vett részt, mert úgy vélte, véleményét a parlament elnöke úgysem hallgatná meg.
Egyelőre egyik párt sem közölte, hogy kit indít a választáson, a sajtóban megjelent információk szerint viszont nem kizárt, hogy egy évvel "politikai nyugdíjba vonulása" után Milo Djukanovic - aki korábban több mint húsz éven át vezette az országot miniszterelnökként vagy elnökként - ismét elnöki babérokra tör.
A közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy az állampolgárok Milo Djukanovicot vagy az ellenzéki Aleksa Becicet látnák a legszívesebben az elnöki székben.
Filip Vujanovic hivatalban lévő köztársasági elnök mandátuma májusban jár le, és mivel 2003 óta megszakítás nélkül három mandátumban volt államfő, nem jelöltetheti magát ismét.
Az elnökválasztásról szóló törvény értelmében a voksolást a megbízatás lejárta előtt legalább 120 nappal ki kell írni, a kiírástól számítva pedig legalább 60, de legfeljebb 90 napon belül meg kell tartani. A köztársasági elnököt az állampolgárok közvetlen, titkos szavazással választják meg öt évre.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-kép miatt
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06