Illegális bevándorlás
Egyre több menedékkérő érkezik Németországba Skandináviából
Egyre több menedékkérő érkezik Németországba északról a skandináv országokban bevezetett menekültügyi szigorítások miatt.
2018.01.07 18:09MTIA szövetségi belügyminisztérium a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap kérdésére a határigazgatásért felelős szövetségi rendőrség kimutatása alapján közölte, hogy tavaly a január-októberi időszakban 2269 illegális határátlépést regisztráltak Finnországból, Norvégiából, Svédországból és Dániából, ami 35 százalékos növekedés az egy évvel korábbi 1674-hez képest.
A legnagyobb csoportokat az afgán, az iraki és a szíriai állampolgárok alkották. A legtöbben, 1674-en a német-dán szárazföldi határon keltek át, a többiek hajóval érkeztek Skandináviából.
A lap szerint valószínűleg jóval többen érkezhettek, mert sokan úgy lépik át a határt, hogy a szövetségi rendőrség nem veszi észre őket, a tartományi rendőrségi szervek által az ország belsejében előállított menedéket kereső emberekről pedig nem derül ki, hogy melyik szomszédos állam területéről léptek be Németországba.
A Welt am Sonntag hozzátette, hogy míg észak felől egyre többen lépik át a határt illegálisan, Ausztria és Svájc felől nagymértékben csökken a nyomás. A szövetségi rendőrség legutóbbi kimutatása szerint a bajor-osztrák határon, illetve Baden-Württemberg tartomány és Svájc határán tavaly a január-novemberi időszakban 19 600 illegális határátlépést regisztráltak, ami alig az egynegyede az egy évvel korábbi 74 ezernek.
Németországba a migrációs válság eddigi legsúlyosabb szakaszában, 2015-ben 890 ezer menedékkérő érkezett, 2016-ban 280 ezer menedékkérőt vettek nyilvántartásba, tavaly november végéig pedig további 173 ezret.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


